Isten az ő végtelen bölcsességében a Poklot a Paradicsom közepén rejtette el. Mégpedig azért, hogy kénytelenek legyünk mindig résen lenni.

Két ember kapcsolatában - a párkapcsolatban is - a félelem megöli az érzelmeket.

Lenyűgözött a tehetetlenség, amit az ember oly gyakran érez, ha rémálmában hasztalan igyekszik menekülni a végveszélyből, mert földbe gyökerezik a lába.

Mint amikor egy szörnyűséges rémálom tart fogva. Amikor álmodban rohanni kényszerülsz; futsz, és már majd szétpattan a tüdőd, de képtelen vagy elég gyorsan futni. A lábam egyre lassabban és lassabban mozgott, ahogy utat törtem magamnak az érzéketlen embertömegben, de a hatalmas toronyóra mutatója nem lassult. Kíméletlenül, közömbösen, feltartóztathatatlanul haladt a vég felé - mindennek a vége felé.

Amikor az ember valódi veszéllyel áll szemben, képtelen elfordítani a tekintetét, noha ez lenne a helyes és legbiztonságosabb lépés, amit tehet.

Tépelődni hasztalan, tudós és tudatlan érzi, hogy így van.

A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.

Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem.

A feleségem félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta a világosban fél.

A Bibliában ez áll: "A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme." Pedig sokkal gyakrabban a pszichológiai rendellenességek kezdete. Mert egy gyerekbe bármilyen módon ültetnek félelmet, az mindenképpen ártalmas.

Hős az, aki a félelmét pozitív energiává tudja változtatni. A hős meglovagolja a félelmét. Egy katonának a legkínzóbb félelme, hogy félni fog.

Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története.

A kikényszerített tiszteletben mindig félelem van.

Csak az láthatja meg a hajnalt, aki nem fél a fénytől, amit hoz.

A szenvedés csökkentésének legjobb módja, ha az ember rögtön szembenéz a félelmével.