Az egyetlen biztos dolog a világon az, hogy mindegyikünk meg fog halni. Hogy mikor? Azt nem tudjuk. Hát akkor hogyan éljünk? Ezért a félelem, és nem könnyű megszabadulni tőle.

Az ember lehet ijedt és kíváncsi is egyszerre.

Lehet, hogy van valaki, aki nem kedvel engem? Üldöz, szemmel tart a hazafelé vivő úton, és csak az alkalomra vár?

Az emberek folytonosságot akarnak. Tudni akarják, hogy a holnap túlnyomórészt olyan lesz, mint a tegnap volt.

A jövő előrelátásának a jövő miatti szorongás az ára.

Amikor egy kígyókkal teli erdőben járunk, egy faágat is kígyónak látunk.

A félelem olyan mag, amit ha egyszer elültetnek, megállíthatatlanul elburjánzik.

Mindig érdekes formát adni a félelmeknek. Fikcióba fordítani az aggodalmakat. Ez az, ami erőt ad.

Minden paranoiás engem üldöz.

Mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki, mert egyetlen nagy félelem, egyetemes rettegés fogja és markolja össze ezt a szomorú földet.

Amikor félek, megnyitom a szívem, és hagyom, hogy a szeretet eloszlassa a félelmet.

A közmondás is azt tartja, jobb félni, mint megijedni. Az a legjobb, ha egyiket sem teszi az ember.

Korábban szerzett sebeink felidézésekor energiáinkat arra irányozzuk, hogy egy múltbéli sérelem többé ne ismétlődhessen meg. Az újabb sérelmek veszélyét azonban sosem leszünk képesek kiküszöbölni pusztán az által, hogy megpróbáljuk ráhúzni a múltat a jelenre.

A félelemnek szaga van, és a félelem szaga tovább ösztönzi a ragadozót.

Az az egy lépés, amíg a takarásból a színpadra érek, az olyan, mint a holdra szállás. Egyetlen kis lépés, de ha már fent vagyok a színpadon, akkor megszűnik a félelem.