Ha valamiből sok van, azzal már nem is foglalkozunk, ahogy nem foglalkozunk a levegővel sem, amit belélegzünk.

A bőség egy evolúciós lehetőség, magától kialakul, a hiánnyal azonban meg kell küzdeni.

Az emberi természet már csak olyan, hogy a szűkösséget könnyebben megérti, mint a bőséget.

Főként tapasztalatokat halmozzunk fel, ne tárgyakat!

Fiatalon könnyen hiszi az ember, hogy amit megkíván, azt meg is érdemli, és ha valamire elég erősen vágyik, akkor istenadta joga is van hozzá.

Az embernek semmit sem szabad birtokolnia azon kívül, amit egy hátizsákban magával vihet.

Nehéz dolog ajándékot adni... ámbár azt hiszem, kapni, elfogadni még nehezebb.

Minden, ami nagy és értékes, magányossággal jár.

Hát nehéz is annak adni, aki sokat kapott a jó Istentől.

Csak akkor ember az ember, ha földje is van.

Mindennel, amit elvesztünk, valamit nyerünk, és mindennel, amit megszerzünk, valamit elveszítünk.

A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.

Nem teszi boldoggá az embert, amit birtokolhat. Épp elegen vannak a Földön, akiknek mindenük megvan, és mégsem boldogok.

Emberek, akiknek élete egyszer érintette egymást, kell, hogy új formát találjanak kapcsolatuknak, ha ők maguk különböző irányba haladnak is. És jelenlegi egyetértésük része lesz új életüknek is. Senki nem birtokolhat egy másik embert. Ha együtt vagyunk, birtokosai vagyunk saját magunknak, a természetnek és az időnek. Ilyen egyszerű ez.

Ha azt akarjuk, hogy az emberi élet ne legyen szürke és érdektelen, tudatosítanunk kell azt, hogy vannak dolgok, melyeknek értéke nem a hasznosságuktól függ.