Minél nagyobb az időbeli távolság, annál könnyebb észrevenni a korábbi nemzedékek tévedéseit és előítéleteit.

A történelem nem ismer példát arra, hogy valaha is értelmesen és a nép javára kormányozta volna az országot jött-ment bitorlók maroknyi csoportja.

A Holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus tudása, ha megőrződik, talán megtermékenyítheti még a válsággal küszködő európai tudatot, amiként a barbársággal szembenéző, a perzsa háborút vívó görög géniusz megteremtette az örök mintául szolgáló antik tragédiát.

A történelem az egyéni életek falában vánszorog, ugyanakkor a nagyobb, az örök erők egy pontba tartanak. Egyszerre mindkettőt nem tarthatod szem előtt.

Minden nagy népmozgalom - bármi is az oka vagy a célja - végeredményben mindig a szabadság szellemének ás medret.

Csak azoknak a népeknek van jövőjük, azokat lehet történelmi népeknek nevezni, amelyek érzik, hogy intézményeikben mi a fontos és jelentős, és ragaszkodnak hozzá.

Ajándék lónak ne nézd a gyomrát - mondták a bölcs trójaiak.

Az uralkodó - a történelem rabja. A történelem, vagyis az emberiség tudattalan, közös, társas élete az uralkodók életének minden pillanatát a maga érdekében használja fel, mint céljainak egyik eszközét.

Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetűnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.

A történelmi fatalizmus elkerülhetetlen ahhoz, hogy megmagyarázzuk az ésszerűtlen jelenségeket (vagyis azokat, amelyeknek ésszerűségét nem látjuk). Minél jobban iparkodunk ésszerűen magyarázni ezeket a történelmi jelenségeket, annál kevésbé ésszerűvé és érthetővé válnak.

Ha bárki betör (magyar földre), tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük.

Egy korszaknak akkor van vége, amikor az alapját képező illúziók elpárologtak.

Az emberi történelem jó része a gazdagok és a szegények egyenlőtlen összeütközéseiből áll.

A történelemben valóban léteznek nagy, átfogó sémák, és a magyarázatuk felkutatása nemcsak eredménnyel kecsegtető feladat, de

lenyűgöző is.

Ha a történelem valóban az élet tanítómestere, és ha tényleg van történelmi szükségszerűség, akkor mi szükség volt a múlt században a két világháborúra? Az, hogy az emberiség megtanulja mindörökre, hogy a második háborúval soha nem szerezhetjük vissza azt, amit az első elvett.