A történelem egyebet sem tesz, mint igazol bennünket, valamennyiünket külön-külön.

Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez.

Ami a csatákra igaz, az a szellemre is érvényes: csak a győztesek emléke marad fenn. Majdnem minden ember elpusztul, természetesen, de van néhány, aki tűzoszlopként vezeti a rémült emberiséget a sötétségen keresztül.

Létkérdés számunkra, miként őrizzük meg kincseinket, és hogyan tudjuk felmutatni őket a világnak.

A történész visszafelé tekintő próféta.

Kapuban áll a történész is, amikor arról dönt, hogy milyen történeteket enged be a múltból a jelenbe, és hogyan írja, szerkeszti, alkotja meg őket.

A történelem hétköznapi szereplői csak a rendszer korlátai között, saját lehetőségeik határán belül mozoghattak, de saját érdekeik, céljaik szerint éltek, és végső soron ők formálták az eseményeket.

Az ötvenes években, ha valakinek az irodájában közvetlen városi vonal volt, az már önmagában is rangot jelentett.

Egy nagy tett iránya eltéríti a történelmet útjából, de valószínűleg ugyanígy hatnak a kisebb cselekedetek is mind, csak nem olyan nagy mértékben, egészen az elguruló kavicsig, amelyet félrerúgtunk az ösvényen, vagy egy csinos kislány megpillantásáig, amitől elakad a lélegzetünk, avagy egy kis vonásig, amit a körmünkkel a kert földjében húzunk.

Mindenre van garancia, csak a történelemre nem.

Egy nép történelmében döntő tényező az átlagember.

A történelmet senki se csinálja, a történelem láthatatlan, ahogy a fű növését se lehet látni.

A marxizmus kézzelfogható dolgokkal foglalkozó tudomány, a valóságról szóló tanítás, egy történelmi helyzet filozófiája.

A történelem a második világmindenség, amelyet az emberiség alkotott, válaszul a halál jelenségére, az idő és az emlékezet jelenségének segítségével.

Az ember nem a természetben él, hanem a történelemben.