Tévedés azt hinni, hogy "az életben a körülmények határoznak". Ellenkezőleg: a körülmények a mindig új feladat, mely előtt döntenünk kell, hogy mit határozzunk. És ami határoz, az a jellemünk.

Élni annyit tesz, mint meghatározottat cselekedni, egy vállalkozást betölteni; és amily mértékben elkerüljük azt, hogy életünket feltegyük valamire, oly mértékben válik üressé az életünk.

Az élet, akár egyéni, akár közösségi, személyes vagy történelmi, a mindenség egyetlen entitása, melynek a veszély a lényege. Sorsfordulatokból, peripeteiákból áll. Szoros értelemben: dráma.

Élni annyi, mint bizonyos lehetőségek között habozni. Ezt a tanácstalanságot szokták "körülményeknek" nevezni. Minden élet a körülményekkel, vagy a világgal való találkozás. Mert a "világ" fogalmának ez az eredeti értelme. A világ: életlehetőségeink összessége.

Az emberek azért játszadoznak a tragédiával, mert nem hiszik el, hogy a civilizált világ színpadán zajló tragédia valóság.

A tudás igazítja helyre a látást.

A civilizáció elsősorban együttélési szándék. Az ember oly mértékben barbár és műveletlen, amennyire nincs tekintettel másokra. A barbárság az együttélés megszüntetésére való törekvés.

A szindikalizmus és a fasizmus változataiban először tűnik fel Európában az az embertípus, aki nem keresi az alapelveket, nem törekszik arra, hogy igaza legyen, hanem egyszerűen elszánta magát a saját felfogásának a kierőszakolására... Az új tömeg jelentkezésben... az a leglényegesebb, hogy az átlagember igényt formál a társadalom vezetésére, anélkül, hogy e vezetőszerepre tehetsége volna.

Az én szememben a nemesség az erős élettel egyértelmű, mindig kész arra, hogy saját magát felülmúlja és hogy azon, amit már elért, túljusson ahhoz, amit mint kötelességet és követelményt tűz maga elé. Így a nemes élet a közönséges vagy erőtlen életnek, mely mozdulatlanul, örök egyhelyben maradásra kárhoztatva zárul magába... a tökéletes ellentéte. Azért nevezzük az ilyen embert tömegnek, mert tehetetlen s nem azért, mert sok van belőle.

A múlt századot illeti a dicsőség és felelősség azért, hogy a nagy tömegek a történelem porondjára szabadultak... az emberiség, amíg e két elvet, a liberális demokráciát és a technikát szolgálta, az európai népességet egy évszázad folyamán megháromszorozta... ezek egy emberi kasztot neveltek, a forradalmi tömegembert, aki ezeket az elveket, amelyeknek az életét köszönheti, közvetlenül veszélyezteti. Ha ez az embertípus lesz Európa ura és az, aki végérvényesen dönt, elég lesz harminc esztendő, hogy földrészünk a barbárságba essék vissza. A technika és az anyagi eredmények éppoly gyorsan, ugyanazzal a könnyűséggel fognak megsemmisülni, mint amily könnyen és gyakran mentek veszendőbe bizonyos gyártási titkok. Az egész élet összezsugorodik. A lehetőségek mai bősége valódi mértékké, szűkölködéssé, szűkös tehetetlenséggé válik: igazi demokráciává.

Ma egészen más történik... A közhatalom a tömegek egy-egy képviselőjének a kezében van. Ezek annyira hatalmasok, hogy minden oppozíciót széttörtek. Annyira és oly ellentmondás nélkül a közhatalom urai, hogy nehéz volna a történelemben a kormányzás még egy ily hallatlan példájára találni. És kétségtelen, hogy ez a kormányzat, ez a közhatalom egyik napról a másikra él... Nem tudja, hogy hová tart, mert hiszen valójában nem is tart sehová... az ily hatalom szerepe pusztán egy-egy óra nehézségeinek a lebírására szorítkozik; nem megold, hanem elodáz, felhasználva mindazokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésére állanak, noha a következő óra mind nagyobb veszélyei éppen így halmozódnak fel. Ilyen mindig a közhatalom, valahányszor azt a tömegek közvetlenül gyakorolják. A tömeg élete tervtelen és a szelek martaléka... És ez az ember dönt korunkban.

Az általános választójogban a tömegek nem döntenek, hanem szerepük az, hogy ennek, vagy annak a kisebbségnek a döntését jóváhagyják.

Egy nép történetében az átlagember a meghatározó elem. A nemzet egészségének mint egy testnek állapota az ő milyenségétől függ elsősorban. A történelem a középszerűség kérlelhetetlen birodalma. A legnagyobb lángész ereje is szertefoszlik a középszerűség korlátlan hatalmával szemben. Úgy tetszik, bolygónk arra van teremtve, hogy az átlagember uralkodjék rajta mindörökké. Ezért az a leglényegesebb, hogy ennek szintje minél magasabb legyen. Ami a népeket naggyá teszi, az nem nagyjaik sokasága elsősorban, hanem számtalan középszerű emberük magas átlagos színvonala.

Először is az asszony befolyása olyan, mint a levegőé, mert mindenütt jelen van, és mégis láthatatlan. Nincs mód kivédeni vagy kikerülni. Áthatol minden óvatossági rendszabályon, és úgy hat a szeretett férfira, mint klíma a növényzetre.

A szerelem egyhangú, makacs és iszonyúan nehézkes dolog. Hiszen ki hallgatná el, ha állandóan hajtogatnák akár a legszellemesebb mondást is előtte? Aki szeret, az viszont meg nem unja hallani újra és újra, számtalanszor, hogy kedvese is szereti őt. Azt ellenben, aki nem szeret, a ráirányuló szerelem kétségbe ejti, agyongyötri véget nem érő bánatával.