Az élet mintha megsűrűsödött, elmeszesedett volna körülöttük, mint ereik szövetei; szemérmetlenül beszélünk a pénzről és - szemérmesebben - gyomrunkról, emésztésünkről és az irodalomról.

Az idő állítólag minden sebet begyógyít. Szép kis orvos, aki egyik kezével gyógyít, a másikkal pedig nap mint nap közelebb viszi az embert a sírhoz.

Aki húszévesen nem szép, harmincadik évében nem erős, negyvenévesen nem okos, ötvenévesen nem gazdag, annak már nincs reménye.

A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy "rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.

Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.

A nyírfák zizegő levelénél is nagyobb, növényi érzékenységgel érzem, hogy kósza, csapodár szélként elszállnak felettem az évek... Csak műveket, magyar verseket tudok szembeszegezni a múlandó Időnek. Talán egy-két strófa fennmarad hányatott, nyugtalan életem után.

Állott víz, poshadt tócsa már a vérük,
ágyékuk-izmuk mélyen szendereg,
a lelkük halkan mégis fodrozódik:
rajta emlékek csónakja lebeg.

Az idő a halál nagyon gyenge főzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk, de mikor napról napra, cseppről cseppre erősebb lesz, savvá változik, amely zavarossá teszi és felbontja a vérünket. Még ha meg akarnánk is próbálni még hátralévő éveinkkel visszavásárolni az ifjúságot, nem tehetnénk: az idő sava megváltoztatott bennünket, kémiai összetételünk már nem ugyanaz, tehát egy csodának kellene történnie.

Az élet futott el, barátom!
Hogy perc se múlik nélküled?
Halál előtti ez a csend már:
előszobázás. Ismered.

Az öreg bagoly nem szereti, ha fiatalnak és férfiasnak mondják. Én már utam végére érkeztem, és az, aki mást mond, vagy bolond, vagy hazug, vagy mindkettő.

Ifjú boldog évek,
Drága szép napok -
Tavaszi vizekként elfutottatok!

Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.

Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit.

Megcsókoltam a homlokát, mintha abban reménykednék, hogy lesimíthatom a ráncokat, amelyek egyre jobban eltávolították tőlem, a szűkös otthonunktól, s a közös emlékeinktől; mintha azzal a csókkal becsaphattam és rávehettem volna az időt, hogy tűnjön el, és jöjjön vissza máskor, egy másik életben.

Heverni valahol egy mezőn. Nyírfák. Fehér, nyári felhők. Az ifjúság kék ege. Mivé lett a kalandos szív? Megölték a lét zordon kalandjai.