Egyetlen év sem végződik simán: az utolsó hetek mindig tartogattak valami meglepetést - jót vagy rosszat -, mintha minden esemény, aminek az év folyamán be kellett volna következnie, de valahogy nem sikerült időre, csőstül szakadt volna rá az ünnepek előtti napokban.
A "magasztos eszmék" nagyon szépek, de csak ünnepeken, az ember hétköznap nem szeret díszben járni. A rendkívüliség nagy lelki feszültségét nem lehet állandóan kibírni, a föld vonzóereje visszahúz a nyugalom és kényelem szürkeségébe.
A ritmus mindig valamiféle rend. Valaminek a szabályos ismétlődése. Mivel a bennünk működő ritmusok, mint a légzésé, a szívdobogásé, az életet jelentik számunkra, igyekszünk hasonló rendet teremteni a környezetünkben is. Ezért ismétlődnek szabályosan egy palota ablakai vagy oszlopsorai, ezért menetelnek ütemre a testőrök. Aki közülük elvéti a lépést, bizony könnyen hasra esik.
Ne hagyjuk, hogy mások befolyásoljanak minket, és elhitessék velünk, hogy helytelen dolgot teszünk, ha ma épp szeretnénk egy kicsit lustálkodni az ágyban. Ha nincs más dolgunk, miért ne kelhetnénk fel akkor, amikor csak szeretnénk? A korán kelés nem "jótett".
A kínos esetek, amelyekből kínkeserves kikecmeregni, és amelyek, így vagy úgy, szükségképpen rossz véget érnek, mindig azzal kezdődnek, hogy az ember hagyja magát belerángatni a dologba, óvatlanságból, vagy mert nincs ereje nemet mondani.
A zsírszövetek inkább pénztárcának, mintsem betét- vagy nyugdíj-előtakarékossági számlának tekinthetők: folyamatosan zsírt teszünk beléjük, és zsírt veszünk ki belőlük.
Az ételek, amelyektől elhízunk, epekedést keltenek bennünk - és mi azokra az ételekre vágyunk, amelyektől elhízunk. (Ez nem sokban különbözik a dohányzástól: a tüdőrákot okozó cigaretta hatására kívánjuk az újabb, tüdőrákot okozó cigarettát.) Minél hizlalóbb egy étel, és minél inkább hajlamosak vagyunk elhízni tőle, annál erősebben fogunk ácsingózni utána.
