Az ember az egyetlen faj, melynek az számít, hogy mit csinál a két belével. Minél ízletesebb fogásokkal tömi meg a vékonybelét. És minél nagyobb pukkanásokkal üríti ki a vastagbelét.
A tudatos jelenlét kitágítja a pillanatot. Csakhogy nagyon nehéz ám jelen lenni a pillanatban. Mindig közbejön valami, ami eltéríti az embert. Hol viszket valahol, hol a kullancstól fél az ember.
Zúzmarás a december,
Örülhet a hóember.
Hófehér a pocakja,
Óriási hólabda.
Hópocakján hófeje,
Seprűt tart a jobb keze.
Kavicsszem és kavicsszáj,
Répaorrán kismadár.
Szeretem a reggelt, mert minden új nap két kézzel ölel át,
Hogy melletted kelek fel, szeretem a kávé illatát.
Harmatcseppek a kertben dúdolják a rádió dalát,
Nap szeme hunyorog az égen, búcsúztatja az éjszakát.
Megöregedni kemény munka. Felkelni kemény munka. Kemény munka megmosakodni, felöltözni, kimenni a friss levegőre, másokkal találkozni. Senki nem beszél arról, hogy ez micsoda munka.
Az igazán jó rejtvény lényege: racionális világunkban, tisztán racionális eszközökkel képes biztosítani számunkra ezt a kis mindennapi misztikus élményt.