Ha megélem a hetvenötödik évemet, addigra már több mint huszonöt évet fogok átaludni. Nincs még egy tevékenység, amely egy helyben ennyi időmet venné igénybe. Amíg alszom, senkinek sem okozok fájdalmat és gondot, ráadásul ez ökológiailag is hasznos. Ha azért fizetnének, hogy milyen jól csinálom, már igazán nagyon gazdag lennék.
Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog.
Ahogy az erdő fáira sem haragszunk, ha sűrűn nőttek, ugyanúgy nem bosszankodunk, ha túl sok ember van körülöttünk. És ne várd el, hogy mások térjenek ki előled. A fa sem fog félreugrani.
Nyilván nem az az érdekesb: hogy a kenyeret... kinyér, vagy Brod, vagy panis-nak nevezik, hanem arról előre gondoskodni, hogy szükség esetén ne hiányozzék.
A szétszórtság az Istentől való eltávolodás tünete. Isten ugyanis a "középpontunkban" lakik. Mai világunk gondoskodik róla, hogy figyelmünket szétszórja, hogy sohase tudjuk meg, kik vagyunk, miért élünk és hová rohanunk.
Új helyzetekben mindig azok a legnehezebben betartható szabályok, melyeknek a magyarázatával senki sem fárasztja magát (vagy amikre nem lehet ráguglizni).
Egy csomó olyan dolog történt meg velem, ami csodának mondható. Az már más kérdés, hogy ezt nap mint nap megéli-e az ember az apró bosszúságok mellett, tud-e ennek örülni.
Vajon ebben a távolról sem tökéletes világban nincs-e helyük a céltalan dolgoknak is? Ha egy tökéletlen életből kivonunk mindent, ami céltalan, még a tökéletlenségét is elveszíti.
