A magányosság érzésének elviselésében - öreg és fiatal korban egyaránt - az egyik legértékesebb menedéket a természet közelsége adja. Aki beágyazva érzi magát a keletkezés, az élet, az elmúlás nagy összefüggéseibe, annak nem kell félnie a magánytól, az öregedéstől, az élet küzdelmeitől, az elmúlástól.

Egyszerűen vannak ilyen napok, hogy úgy érzed, nem lehet kibírni, és egy fél órácskát akarsz csupáncsak magadnak, de megrészegedsz már az első öt percben, és nyújtod, nyújtod az egyedült, a csak magadnak, magadra szánt időt, benyel, húz, és te nem tudsz, nem is akarsz ellenállni ennek a húzásnak, s egyszerre csak azt veszed észre, hogy hoppá, besötétedett, és elmúlt a varázslat.

Az ember tömegben tud magányos lenni, de egyedül nem.

Az egyedüllét nagyon rossz karácsonykor. Az ünnep érzése nekem: sok ember együtt.

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak ezt a jót elemeztem.
Most majd egyenként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.

Amikor komoly dolgok történnek veled, az valahogy... eltávolít a többiektől.

Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyűltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tűnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem.

A magánynak semmi köze ahhoz, hogy valaki egyedül van-e, vagy nincs.

Elismerem, furcsa dolog szabadságnak nevezni ezt a reménytelen magányt, ami senkinek sem jó, a betegnek se, a világnak se, s mindössze abból a negatívumból áll, hogy szabad nem részt vennie.

Tapasztalatból mondom, hogy az az élet, amelyet úgy élsz, hogy néha rövid időszakokra meglátogatod az emberiséget, nem igazi élet. Akkor vagyunk emberek, ha részei vagyunk egy közösségnek.

A valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

Az emigráció kategóriái: aki a hazájából emigrál idegenbe. Aki a hazájában marad, és ott emigrál, belső idegességben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál az emigrációból, a magányba.

Az írás, amire nem kért fel senki, nem hatalmazott fel senki, magánügy és magányos ügy. Az embernek magányosan és egyedül kell megszenvednie és szembesülnie kétségbeeséseivel. Ha az ember az íróasztalt és a fehér papírt választja, szinte Robinsonná válik. Úgy gondolom, hogy az írás, az alkotás nem más, mint egyfajta robinsoni "játék".

Mindig is jobban éreztem magam egyedül. Amikor az ember egyedül van, az egyetlen problémája önmaga. Jobb úgy. Mert elkerül a baj. Én rendes ember vagyok. Ezt tudtam magamról.

Szokd meg az egyedüllétet, de ne annyira, hogy a magányt jobban szeresd a társaságnál, - s kedveld a társaságot, de ne annyira, hogy nélküle meg ne tudnál lenni.