Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül.

A valódi magányosság nem feltétlenül korlátozódik csak a puszta egyedüllétre.

Amikor mindennek vége, nem ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására.

Egyedül soha nem éreztem jól magam. Néha jó volt, de sosem éreztem helyesnek.

Nem jó, ha egyedül vagyon az ember, s az se jó, ha egymagában eszik. Jó ebédhez jó kompánia is kell.

Ha az ember sokat van egyedül és távol a családjától, rengeteg mindent megtanul az életről, és önmagáról.

Az igazán kivételeseknek magányos életük lehet.

A magány sokkal inkább azt jelenti, hogy nem szereted magadat, mint azt, hogy nincsenek körülötted emberek, akik szeretnek.

A világban, hol élethez oly közel az élet, hol virág már a szél ölén rálel a virágra, s egy hattyú minden hattyúnak ismerőse - egyedül az ember építi egyre magányát.

Minden ember árva.
Belefagy a lélegzet
a nagy-nagy szabadságba.

Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia.

A magányra a megoldás nem egy másik ember - hanem egy cél!

A semmi andalító tud lenni, ha körülveszi az embert.

Nincs reménytelenebb, mint akinek senkije sincs, akivel igazságviszonyban állhat.

A cellák boldogsága a magány.