Jöjj ki az érzéki szintről, és jöjj ki a testi szintről! Jöjj ki az emberi gondoskodás szintjéről! Menj át a hit és a szellemi szintre! A hit az a szellemedből van, és a nagy dolgok ott történnek!

Testünk minden sejtje kicserélődik hétévenként, személyiségünk folytonossága mégis megmarad. Mi ez, ha nem a lélek halhatatlansága mellett szóló bizonyíték?

Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére.

Ó, jaj annak, aki csak testet, alakot, látszatot szeretett! A halál megfosztja mindettől. Igyekezzetek lelket szeretni: azt majd újra megtaláljátok.

A lélekben szegények nem azért boldogok, mert valamit elvesztettek, hanem azért, mert valamit megtaláltak.

S miért akarjátok az emberi lelket az állati párával egyenlővé tenni? Nem lobog-e előttetek a lángész világa? Költészetben, képzőművészetben, építészetben? Nem hirdetik-e a dicsőséges monumentumok, hogy Isten szövetkezett az emberi lélekkel azoknak alkotásánál? Miért akarjátok az emberi léleknek halhatatlanságba vetett hitét leszállítani a hernyók és pillangók átalakulási ösztönére?

Az ember nem hagyhatja maga mögött a lelke egy darabját. Nincs szükség fölösleges búcsúzkodásokra.

Ez a föld túl kicsi és túl nagy ahhoz, hogy az összekötő szálak elszakadhatnának, s ha mégis elszakadnának, akkor az emberi mivolt teng-leng a semmiben, és semmivé válik maga is.

A hiúság elrútítja a lelket, vagyis tulajdonképpen halálos döfés kellene hogy legyen - önmagának; de nem, csak sebeket ejt magán, így lesz "sértett hiúság".

Érezzük, hogy a fizikai agy vize valamiképpen a tudatosság borává változik, de ennek az átváltozásnak a természetére vonatkozóan semmilyen fogalmunk sincs.

A lélek-rezdülés honnan fakad?
Oly messziről, hol csillag sincsen,
és el nem éri a gondolat.

A léleknek is van színe... igen, van. A tiéd kék. Gyönyörű kék. Tengerkék. Benne van a tenger végtelen nyugalma, féktelen szenvedélye, vadsága. És benne van a szeretet mélysége, és a bizalomé, a biztonságé. Benne pezseg az élet, megszámlálhatatlan csodával, szépséggel, izgalommal. Igen. A te lelked csodálatos kék. Érzem. És látom.

Lelkem tépett, mint koldus rongy ruhája:
Örök sebeit ki nézi? - ki látja?

Mélabúm a békesség maga,
Mert természetes jussunk a harmónia,
Amely akkor igazán jelenvaló,
Ha a lélek oly önfeledt, hogy észre sem veszi,
Amikor virágokat gyűjt csokorba a kéz.

Az elme sok részből áll; egyeseket az erény, másokat az ész vezet, megint mások elég okosak ahhoz, hogy legyőzzék azokat, amelyeket sem ez, sem az. Egyik énünk becsaphatja a másikat, de alkalmanként egy harmadik énünk meglátja az igazságot.