Mindig hálás vagyok a nevetésért, kivéve, amikor az orromon jön ki a tej.

Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni,
Magaddal törődj csak, más senkivel.

A világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá.

Elismerés, csodálat, nagylelkűség, megbocsátás: ezek a szeretet alapjai. És a humor a védőernyő fölötte.

Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?

A humor a szeretet kifejezése, amely mindannyiunkat közelebb hoz egymáshoz, mert megakadályozza, hogy a kelleténél komolyabban vegyük magunkat.

Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.

A könnyek mennyisége a földön változatlan. Mihelyt valaki abbahagyja a sírást, másvalaki máshol sírva fakad. Ugyanez a törvény érvényes a nevetésre is.

Végül is mindnyájan azért vagyunk a földön, hogy nevessünk. Amelyik napon nem nevetünk, az elveszett nap. Aztán meg az az egyetlen nyugtató, amelynek nincs mellékhatása. A nevetés nem öl: hiszen mind élünk. Ahogy a kínaiak mondják: legyél szegény vagy gazdag, elégedj meg a sorsoddal, mert bolond az, aki nem neveti ki a körülményeket.

A humor a bölcsek esernyője.

Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.

A vidámság minden erény anyja.

Nagy adomány a humor, mely mindent megment. Mihelyt megjelenik, ingerültségünk és sértődésünk elillan, és helyükre derűs szellem lép.

A humorérzékkel bíró ember a maga és mások cselekedeteit nagyobb távlatból, szélesebb látókörrel nézi, és ezért mindig fonáknak érzi őket. A humorérzék lehűti a lelkesedést, megcsúfolja a reményt, megbocsátja a gyarlóságot, megvigasztal a kudarcért. Mérsékletet tanácsol.

Az embernek két lába és egyetlen humorérzéke van. Ha választani kell, jobb elveszíteni az egyik lábat.