A legkönnyebb elkerülni a felelősséget, ha kijelented: "enyém a felelősség."

Nem szerettem a rosszat továbbadni, mert - úgy éreztem - akkor nem nyugszik meg, és hánytorgatásában tovább romlik és tovább ront.

Megrepedezik a föld
áhít beleesnem
e szerelmes szülőföld
elveszejt már engem

A kritikus egy vagy több olyan tévedése, ami egy írót elnémít vagy úgy megzavar, hogy soha többé nem találja meg a biztonságérzetét, olyan merénylet, mintha valaki egy a magasban a produkcióját végző artistára kezdene lövöldözni, míg csak le nem esik.

Az ember azonban szabad abban, hogy miként viselkedik. Helyrehozza a múlt hibáit vagy tovább rontja őket, elfogadja vagy idegennek érzi élethelyzeteit, bűnbakot keres vagy átéli a felelősséget saját egykori cselekedeteinek következményeiért.

Úgy gondolom, egészséges, ha ideges vagy. Azt jelenti, hogy valóban számít, amit csinálsz.

Soha egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek egy lavinában.

Ha elzárok egy utat a gyerek elől, akkor egy másikat kell nyitnom előtte, mégpedig az ő vágyai és hajlamai irányában.

Nem az szabad, aki azt teheti, amit akar, hanem az, aki azt akarja tenni, amit tennie kell.

Aki makacsul kitart tévedhetetlensége mellett, bizton számíthat rá, hogy elmaradhatatlan kísérője lesz a gyakran súlyos, mélyreható tévedés. De már minimális önismeret is lényeges javulást idézhet elő - azon az áron, hogy időnként szemrehányásokat kell tennünk magunknak.

A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel?

Ne mondja senki, hogy könnyű az embernek szembenéznie a tévedéseivel. Pláne macerás ügy hozzálátni a kijavításukhoz. Nem úgy van az, hogy ihaj-csuhaj, elrontottam, helyrehozom. Az ügylet menetében általában be szokott ütni egy-két borzasztó dörejjel-robajjal járó ménkű.

Nem hiszek a megbánásban. A léleknek vannak olyan szobái, ahol meghasonlás nélkül együtt vagyunk mindazzal, amit tettünk.

Nincs kreatívabb... és nincs pusztítóbb... mint egy ragyogó elme, aki a rosszat választja.

Amikor a világ problémáiról van szó, globális járványként pusztít a hárítás.