Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.

Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette.

Amikor megérintette az ajkát, olyan volt, mintha tűk fúródnának testének minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melege volt és fázott egyszerre, és valami új érzés áradt szét benne, valami teljességgel zavarba ejtő.

Egyikünk megmozdult, és ugyanabban a pillanatban - kvantumugrás volt, merő hirtelenség - már csókoltuk egymást, és jaj, az nemhogy Kína volt, hanem maga a Paradicsom!

"Csókra" rímel az "élvezet", így lesz verssé az életed.

Ne reménykedj,
hiszen mindannyian
ismerjük a történetet.
Csókjával árul el az,
aki szeret.

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!
Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik.

Egy csók hangja nem olyan erős, mint egy ágyúé, de sokkal tovább hangzik.

A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak.

Egy törvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal.

Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.

Ha a csókot látni lehetne, azt hiszem, olyan lenne, mint az ibolya.

Pucér tündérek
táncolnak csókunk körül.
Napozik a Nap.

A szájak találkozása a legtökéletesebb, legistenibb érzés, mely az embernek megadatott, a boldogság utolsó, végső határa. Csók közben, csakis a csók közben érezzük úgy néha, hogy megvalósul a lehetetlen, amit kergetünk, egyesül a két lélek, összeforr a két alélt szív.

Tudod-e, min nyugszik igazán a hatalmunk? A csókon, egyedül a csókon. Ha kellőképp tudjuk odanyújtani és átengedni az ajkunkat, akár királynő is lehet belőlünk. Pedig a csók nem több, mint előszó. De bűbájos előszó, sokkal érdekesebb, mint akár maga a mű.