Egymással szemben álltunk a barátságtalan, zord királyság dohos levegőjében, és testünk kétségbeesetten tapadt egymáshoz. Karunkkal öleltük egymást, és éhesen, mohón csókolóztunk, mint ismeretségünk első napjaiban; nem szégyelltük magunkat, egyébként is nem volt ki előtt, éreztem, hogy hatol be Petr nyelve a számba, és megérinti az enyémet, aztán egyszeriben jobban éreztem magam, mert egy pillanatra elmenekültem a rémületem elől az olcsó cigarettaízű száj meleg sötétjébe.
Lefogta a karomat, és szájon csókolt. Olyan meglepetésszerűen ölelt át és olyan erővel, hogy az első pillanatban csak valami furcsa bénulást éreztem. Az egyik karomat kiszabadítottam, és ösztönös mozdulattal a mellének feszítettem. Aztán hamarosan felismerem, hogy védekezésem nagyon önigazoló védekezés, mert a lelkem mélyén kívánom a csókját és az ölelését. Hamar abba is hagytam a védekezést.
A fiú ajka végre, végre az övére leereszkedett, olyan emésztő vággyal, amitől Luce lélegzete elállt. Úgy csókolta meg a lányt, mintha Luce egy elveszett rész lenne őbelőle, amit végre visszakap.
Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen.
A szerelmes csók stresszhatást vált ki a szervezetből. Felgyorsul a pulzus, nő a légzésszám, emelkedik a vérnyomás. Egy csók három perccel rövidíti meg az életet.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem.
Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok.
Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.
Lassan fedezték fel újra egymást, fizikailag és érzelmileg is, mint két vak, aki hirtelen visszanyeri a látását. Úgy csókolóztak, mint a kamaszok, mintha ennél közelebb már nem is kerülhetnének egymáshoz. A csók többet jelentett, mint csak testi vágyat. Justine mindig is azt érezte, hogy az ember a szívét adja oda a csókjával.
Érezte, amint vére áramlani kezd az ereiben, ahogy elnézte azokat a nedves, telt ajkakat. Már szinte érezte az ízüket.
Csókoltam, míg karcsú, izmos dereka bőszülten igyekezett szabadulni karjaimból: akkor rúgott, karmolt és szidott, de ez már nem volt szidás; a szerelem egytagú szavakból álló, fülledt, ősi nyelve volt. A világ legelső szavai. Szidást, könyörgést, biztatást jelentenek. Vágyat és elcsukló örömet. És megint vágyat. És megint örömet. És bánatot.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Megtaláltam a száját, és amikor megcsókoltam, hallottam artériáim vad dobolását a fejemben. Akárha szédület mélységébe merültem volna hirtelen, benne és önmagamban: kettőnk tengerében.
És akkor most megcsókolsz, vagy inkább én tegyem meg e kalandor lépést? Egyelőre semmi többre nem gondoltam. Na jó, ez átlátszó, mint minden, ami nem igaz. Helyesbítek: egyelőre beérem egy csókkal.