Valahányszor ölünk, egy darab belőlünk is elpusztul.

A gyávaság a legrútabb bűn.

Mindnyájan függők vagyunk az ásványi energiahordozóktól, méghozzá a tagadás fázisában lévő függők. És mint oly sok függő, akinek nemsokára szembesülnie kell a kegyetlen igazsággal, a vezetőink erőszakos bűncselekményeket követnek el, hogy megszerezzék azt a keveset, ami még függőségünk tárgyából megmaradt.

A rossz, mit ember tesz, túléli őt.

A bűn is földrajzi fogalom.

Már meséltem neked arról, hogy milyen az intézményfüggőség. Először, amikor ezek közé a falak közé kerülsz, szinte úgy érzed, kibírhatatlan, aztán eltűröd őket, majd elfogadod... aztán végül tested-lelked alkalmazkodik a börtönélethez, szinte a lelkeddel is szeretni kezded azokat a gyűlölt falakat.

Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal és senki nem felelős. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Egy városban viszonylag kis problémák - graffiti, köztéri rendetlenség, zűrzavar, agresszív koldulás - azonosíthatók a betört ablakkal; ezek mind felhívásnak számítanak komolyabb bűncselekmények elkövetésére.

Hogyha egyszer a bűn rést vágott az emberi lélek bástyáján, azt ezen a földön többé betömni nem lehet.

Az idők nem válnak egyre erőszakosabbá, csak egyre több mindent sugároznak a tévében.

Jó az, ha a szerencsétlen ember megbékél sorsával, de annak számára, akit a bűntudat kínoz, nem létezik békesség. A lelkifurdalás kínjai megmérgezik még azt a gyönyörűséget is, amit az ember olykor a mértéktelen fájdalomban lelhet.

Megöljük a tehenet. Megöljük és megesszük. A disznót is. Leszúrjuk, és hamm, bekapjuk. Bármit, ha húsa van. Azután elmegyünk a templomba. Vízbe fojtjuk a kismacskát, a kutyakölyköt; olykor az irtózott újszülöttet is. És templomba megyünk. Megvetjük, gyűlöljük, közvetve vagy közvetlenül elpusztítjuk egymást. Majd templomba megyünk. Kiagyaltuk Istent, hogy feloldozhassuk magunkat és egymást. Elvégre emberek vagyunk. Irány a templom.

Pár éven belül véső és kalapács nélkül tapodtat sem haladhatunk a szmogban. Mámorító tempóban pusztítjuk magunkat.

A börtönök és a büntetések fabatkát sem érnek ahhoz képest, amit az jelent, ha bizalommal vannak egy ember iránt. Ez a bizalom azt jelzi a bajban lévő embernek, hogy valakitől szeretetet kap és nem gyűlöletet.

A fiatalkorú tolvajokat úgy tekinthetjük, mint a kiütéseket a fiatalságon; a beteg test - a társadalom beteg testének - külső jelei. Nincs az a hosszú egyéni terápia, amely kitörölhetné egy rossz otthon, egy nyomornegyed utcája, egy szegénység sújtotta család kártékony hatásait.

Végeredményben a legtöbb felnőtt tisztességtelen. Kevesen nem csempésznének át ezt-azt a határon, és még kevesebben nem csalnának a jövedelemadó-bevallásuknál, ha tehetnék. Ennek ellenére szinte minden szülő őszintén felháborodik, ha a fia ellop egy pennyt.