Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a Világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.

Ha azt gondolod, Isten létezik, akkor létezik. Ha nem hiszel benne, akkor nem. És ha Isten ilyen, akkor én nem nagyon aggódnék miatta.

Minden gondolkodó elme istentagadó.

Ateista vagyok, és ennyi. Hiszem, hogy semmit sem tudhatunk, kivéve, hogy kedvesnek kell lennünk egymással, és mindent meg kell tennünk a többi emberért.

Nem hiszek Istenben, mert úgy gondolom, az emberi képzelet túlságosan is gyenge ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen arról, létezik-e Isten. A vallások jóval többet ártottak, mint amennyi jót köszönhetünk nekik.

Vegyük el az egyházból a csodákat, a természetfelettiket, az érthetetlen, az indokolatlan, a lehetetlen, a megismerhetetlen és az abszurd dolgokat, és nem marad más, csak vákuum.

Az istenkáromlás bűnét a papok találták ki azzal a céllal, hogy megvédelmezzék azokat a tanokat, amelyek képtelenek megvédeni önmagukat.

Bármely okoskodással is élsz Isten szükségszerűségének bizonyítására, ugyanúgy, mi több, sokkalta egyszerűbben alkalmazhatod a Világegyetemre is.

Még a legmegátalkodottabb ateistákban is gyakran megvan a természet tisztelete, szinte vallásos áhítathoz hasonló elragadtatást éreznek mélységei, szépsége és kifinomultsága láttán. A tudósok e tekintetben valójában igen érzelmesek. Tévhit, hogy hideg, kérges szívű, lelketlen alakok.

Akire kitartó intellektuális kíváncsiság jellemző, annak nem érdemes a vallásos magyarázatokat megismernie, minthogy azok csak hasonlóan érthetetlen rejtélyeket halmoznak az eredetiek tetejére. Mi adta Istennek az elmét, a szabad akaratot, a tudást, a jó és rossz megkülönböztetésének bizonyosságát? Hogyan tölti azokat bele a világegyetembe, amely, úgy tűnik, jól elvan a fizika törvényeivel? Hogyan veszi rá a kísérteties lelkeket, hogy kölcsönhatásba lépjenek a kemény anyagi világgal? És minden kérdés közül a legkellemetlenebb: ha a világ egy bölcs és kegyes tervnek megfelelően alakul, miért van annyi szenvedés?

Nem kell bátornak, szentnek, mártírnak vagy zseninek lenni ahhoz, hogy valaki ateista legyen. Elég, ha képes azt mondani, hogy "nem tudom".

Az ateista legrosszabb pillanatai közé tartozik, amikor igazán hálás, de nincs kinek hálát adnia.

Képtelen vagyok hinni a lélek halhatatlanságában... Ez a sok beszéd a sír utáni személyes létezésről mind tévedésre épül: az élethez való ragaszkodásunkból, a végtől való rettegésünkből fakad.

Ha isten a saját képére teremtett bennünket, mi már több, mint viszonoztuk neki.

Ügyelj rá, hogy hazudj a gyerekeidnek a jóságos, mindent látó Télapóról! Ez felkészíti őket arra, amikor felnőttként ráébrednek majd, hogy nincs Isten.