Mire a 22. életévem befejeződött, új ember voltam - ateista... akkor roppant mohósággal estem neki ateista könyveknek. Ma pedig úgy érzem, mintha ez a reneszánsz ki tudja milyen régen lett volna, ha "istentelen" iratok kerülnek szemem ügyébe, fitymálva félredobom. "Hát érdemes ilyen kérdésben bizonykodni - hiszen tudjuk, ezt már mindnyájan tudjuk ezt már századok óta; gyerekség az egész!" Mintha bizony én is századok óta volnék ateista s nem 4 esztendő óta.

Ha én nem tudom, hogy ez vagy amaz a tárgy hogyan került egy általam gondosan elzárt helyre, mért kellene nekem föltétlenül rege-szerkesztésbe bocsátkoznom. "Mivelhogy éppenséggel nem lehet kisütni, miként került ez a tárgy ide, mivelhogy ez az eset teljesen fölfoghatatlan, azért egészen bizonyos, hogy ez meg ez hozta ide." Ilyen okoskodás képtelenség. Pedig így járunk a világgal is. Miért nem mondjuk egyszerűen: nem tudom megmagyarázni létezésének okát. S ezzel vége.

Az "ember" keménynyakú, büszke egy legény. Nemcsak merészen (vagyis elbizakodottan) szembeszáll a végtelennel, sőt még magának is részt tulajdonít belőle."A lélek halhatatlan!" mondja. Ne firtassuk, hogy mit kelljen léleknek nevezni, csak azt állapítsuk meg, mit jelent az, hogy ez a léleknek nevezett valami halhatatlan. Azt jelenti ugyebár, hogy időben végtelen - de csak az egyik irányba! Mégpedig előremenő irányba. Azt mindenki kell hogy elismerje, hogy visszamenő irányba nagyon is véges - akkor kezdődik, mikor az ember megszületik! Elképzelhet-e olyat, ami egyik irányba véges, a másikba végtelen?! Ez fából vaskarika!

Rövid idővel ezelőtt még mindenkit meg akartam volna nyerni az ateizmusnak, mert hogy csak a gondolatbeli szabadság boldogít! És most - csináljon mindenki amit akar, mi közöm hozzá.

Önmagában véve a vallás csalás terméke. Nemes cél érdekében kitalált hazugság.

Remény nélkül nem lehet élni. Néha már sajnálom, hogy nem hiszek Istenben. Ha hinnék, bízhatnék benne, és azt is gondolhatnám, hogy a Gondviselés mérte rám ezt a megpróbáltatást.

Gyerekkorom óta nem imádkoztam zsinagógában; arra a kényelmes álláspontra helyezkedtem, hogy agnosztikus vagyok. Így nem kellett alávetnem magam a dogmák képmutatásának, de nem is kellett lelepleznem magam mint ateistát, aki nem hisz Istenben.

Isten csak egy eszme. És ha a lovaknak lennének eszméik, akkor az ő istenük ló volna.

Az imádság csak annak a megnyilvánulása, amit a pszichológusok "mágikus gondolkodásnak" neveznek, így hát nincs Isten. Ha mégis van, akkor miért jönne ide, hogy énrám vigyázzon?

Nincs semmiféle Isten! Ebből következően nincs "örök" igazság, törvény, erkölcsi világrend sem, csupán annyi, amennyit a létéért harcoló "öntudatos" ember a józan eszével megteremt.

Ha mindenki az ösztönt követi, nincs szükség semmilyen vallásra, semmilyen Istenre, semmilyen papra. Az állatoknak nincs szükségük Istenre, ők tökéletesen boldogok - nem látom, hogy hiányolnák Istent.

Nincs szükség semmilyen istenre, semmilyen vallásra, semmilyen erkölcsi tanításra, semmilyen módszertanra, és nem kell törekedni a megvilágosodásra sem. Egyszerűen csak természetesnek kell lenni, ez már önmagában is sokkal több, mint amit el tudsz képzelni.

Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.

Az ateizmus számomra nem eredmény, még kevésbé esemény: ösztönösen természetesnek tartom. Túlságosan kíváncsi, kétes és gőgös vagyok, semhogy megelégedjem otromba magyarázatokkal.

Isten csak egy kifejezés, egy szófordulat, amit akkor használsz, ha látod, hogy a nehézkedés törvényének engedelmeskedve nyakig merülsz a szarba. Nincs Isten, semmiféle Isten.