Biztosan ismered ezt a zsigeri nyugtalanságot: amikor az ember tudja, hogy a másik ott van a közelében. Egy ember, akit jóformán nem is ismerek. Hát nem hülyeség?

Legjobb volna nem is álmodni, teljes feketeségben haladni puhán, aztán találomra, ébresztőóra nélkül kiérni a reggeli világosságra.

A sirály nagyon okos. Gyanakvó és okos, mint a varjú. Ezért olyan nehéz fényképezni - meg gyűrűzni is. A legtöbb fotón oldalról látható, vagy repülés közben: szemből szinte soha. Ha belenéz az objektívba, rögtön felröppen, nem viseli el. Olyan az neki, mintha egy nagy szem szegeződne rá.

A menhelyi kutyák mind idegbetegek, mindnek van valami lelki baja. Az egyik behúzott farokkal menekül, a másik meg a gazdájára támad. Vagy elszökdösik.

Egy elbeszélés nem dobálózhat felelőtlenül az erőltetett hasonlatokkal, pláne nem az emberi fejekkel.

Utólag, a világ túlfelén egy franciaágyon üldögélve hirtelen megértem, hogy miért beszélt becserélhetőségről, miért hitte, hogy az ő személye tulajdonképpen elszemélytelenít, hogy akitől mindent akarnak, az végül semmit nem képes adni, mert nem tudhatja többé, tényleg ő tükröződik-e egy másik lélek örvénylő felszínén.

Azt, hogy mi volt a nagyobb rossz, mindig csak utólag lehet látni. Sose tudni, mi a jó. Az, amiben meg lehet nyugodni. Megnyugodni meg csak akkor lehet, ha az ember azt mondja: így döntöttem, mert akkor, ott, az volt a jó.

Ha két rossz között muszáj választani, akkor nagyon meg kell fontolni a dolgot.

Az élőknek feladatuk van, azért születtek meg.

Isten próbára tett mindnyájunkat, mint Ábrahámot, de jóvá akarja tenni keménységét. Talán azt gondolja, hiba volt ekkora áldozatot kérni az ő választott népétől.

Aki szegény, abból sohase lesz gazdag. Sohase. Legföljebb csak olyan szegény, akinek van pénze. Gazdag sohase. Ezt tanuld meg!

Szitkozódni az ember csak az anyanyelvén tud, ahogyan imádkozni is.

A szegény embernek mindegy, mit hord a fején, elég, ha arra figyel, hogy ne ártsa magát a politikába, azzal foglalkozzanak csak a gazdagok.

Amikor még nem voltam, akkor kinek a gyereke voltam?

Nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni.