Mi másról szól az emberi élet a maga meztelenségében, mint a reményről? Mi másról, mint a szeretetről, amit az emberek, a világ legszerencsétlenebbje is, a legmeggyötörtebbek is, nyújtani képesek egymásnak?

Minden emberi lénybe bele van kódolva a lehetőség a magányra ugyanúgy, mint a boldogságra.

Az élet egy pontján minden ember elkerülhetetlenül elveszíti a hitét. Ha szerencséje van, visszakapja. Lesznek még olyanok, akik átölelik a hálószobában a paplan alatt, megfogják a kezét az asztal alatt, és az ő társaságukban újra megtanulja azt, amit elveszített.

Mikor válnak a családtagok tükörré, amelybe fáj belenézni?

A tetteink megbánása majdnem olyan, mintha a saját életünket bánnánk meg.

A származását, a kezdeti életkörülményeket senki sem tudja megváltoztatni. Mégis mindenkinek ki kell nőnie a gyerekkorból, hogy valami új léphessen a helyébe.

A gyerekek valósága álmokból és játékokból épül fel. A hazugság észrevétlenül keveredik közéjük. De lehet, hogy a valóság minden ember számára ugyanilyen. Álmok, játékok, hazugságok.

A fiatalok szíve néha olyan nehéz, mint az ólom. Véletlen élményekből gyűjti terheit, bármitől felgyorsulhat a ritmusa, vagy kibillen egyensúlyából. Aztán egyszer csak, váratlanul megkönnyebbül, és megfeledkezik minden nehézségről.

A bimbózó szerelemnek álmokra van szüksége. Álomból ébredésekre, gondolatokra, melyeket az első pillanatokban nem tudunk hova tenni. Távolságra, messzeségre, mely eltűnik, mikor felidézzük magunkban a másik vonásait.

Az emberi arc is egyfajta tisztás, mint az erdei tisztás. Minden kérés és remény, félelem és titkos öröm, gyermeki öröm kiül az arcunkra, mint mikor árnyékból a fényre lépünk.

Mindig lesznek pillanatok az életedben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék. Mégsem olyan már semmi, mint régen. Úgy szemléled a világot, mint egy festményt, amelyet keretbe foglal az idő, a tapasztalat, és már mást jelent, mint azelőtt.

Újra és újra eltávolodom tőle, ő is éntőlem. Eltávolodunk egymástól, hogy aztán újra megtehessük ugyanazokat a lépéseket egymás felé. Soha nem állunk meg egy helyben - mindig úton vagyunk egymás felé, vagy egymástól egyre távolabb.