A szerencse fából vaskarika. Nesze minden, fogd meg jól. Kizárt lehetőségek teljesülése. Ha valaki minden valószínűtlen kedvező fordulatra logikai bizonyossággal számíthat, az a szerencsés ember. Egyáltalán: aki számíthat. Mert ha a balszerencsés ember azt mondja, hogy kétszer kettő az négy, mire odanéz, látja, hogy kétszer hárommal volt dolga, és időközben az is hat lett.

Az a roppant szakadék tátongott közöttük, amely két embert sokszor elválaszt egymástól, pedig egyetlen kimondott szó talán bőségesen áthidalhatná. De az emberek Bábelnél elfelejtettek beszélni.

Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják.

Az nevet utoljára, aki először üt.

A szerelem mindig bajt okoz. Tehát kategorikusan közlöm: szerelem nincs! Vagy helyesebben: kizárólag szerelem van. Beszélni kell erről. Nagyon fontos, mert ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart az eshetőségek közül, úgy határozott terv szerint élhetünk. És ki mondja, hogy ez nem fontos? Én!

Ne légy hiú és beképzelt, hogy különb és okosabb légy, mint embertársaid.

Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.

Hiába titkolod múltadat: a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú.

Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.

A természet olykor csodát is művel. Előfordul, hogy eper- vagy ibolyatermés ütögeti bátortalan fejét a fű között, egy bokor alján, messzi túl az idényszerűsége hónapján. De ez egészen más. Az a csoda! A földi csoda, lelkek csodája, amely örökké az egyszerűség jegyében lép a hívők elé! A gyermek, a földműves, az anya vagy az ártatlanul elhunyt áldozat robosztus erejű, mitikus szólama, amely legyőzi a komplikált embert. A víztiszta igazság előtt meghajlik a szintetikus lény is, aki épít és ítél.

Az igazságot nem lehet hinni... Azt tudni kell, vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké.

Minden valótlan tény felismerése egy lépéssel közelebb visz a való tényálláshoz.

A szerelem sötét verem. Különösen, ha letakarják és ráülnek.

Az emberek valamilyen érthetetlen oknál fogva szeretik, ha olvasmányaikban műkedvelő badarságokat mesélnek arról, amit ők személyes tapasztalataik alapján jól ismernek.

Az embereknek a nagy lakásokban, kényelemben, a nagy szavak és szép elméletek között fogalmuk sincs, hogy milyen gyötrelmek, milyen szörnyűségek léteznek.