A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik. A makk formájából lehetetlen levezetni az összes eret, amely a tölgyfa lombkoronájának levelein látható. Minél közelebbről nézi az ember, annál változatosabb a kép. Akármilyen bonyolultnak tűnik is fel, a valóságban még annál is összetettebb. Gátlástalan és szertelen, akárcsak az óceánba tartó folyók, akárcsak a villámlás.

Az emberi lény nem a mi akaratunk szerint keletkezik, hanem ugyanannak az organikus, fölmérhetetlen, megjósolhatatlan, irányíthatatlan folyamatnak a részeként jön létre, amely az évszakhoz igazodva kibontogatja a fák leveleit, rügyet fakaszt az ágacskákon, és szövevényes mintázatot növeszt a gyökerekből.

Még egy kő sem ugyanaz, mint bármely másik kő.

Álmaink igazabbak az ébrenlétnél.

Kézben tartjuk az időt, mondjuk, holott az idő tart kézben bennünket, végighajtva minket azokon a pillanatokon, amelyeknél pedig szívesen elidőznénk.

Akik azt hiszik, hogy a házasság öncél, hogy önmagában garancia a megelégedettségre, bolondok. A házasság nehéz dolog. Fájdalmas dolog. És nem véletlenül az.

Noha a házasság sok-sok lassan érlelődő és váratlan örömöt és kielégülést hozhat az életünkbe, erre nincs semmiféle garancia.

A boldogság nem egyenlő a kényelemmel; nem szükségszerűen található meg a gondtalanságban, a fényűzésben és a gazdagságban.

A boldogság nem a gondtalanság és a kényelem érzete. A boldogság az a mélyebb megelégedés, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor alkotunk: amikor megkonstruálunk egy tárgyat, létrehozunk egy műalkotást - vagy felnevelünk egy gyermeket. Akkor tapasztaljuk meg a boldogságot, ha hozzányúlunk a világhoz, és akaratunk szerint megváltoztatjuk. A legnagyobb boldogságot pedig akkor, ha azzal, hogy hozzányúlunk, jobbá tesszük.

Bizonyos munkákat csakis küzdelem árán lehet elvégezni. Ezért van az, hogy a boldogság gyakran épp ott vár ránk, ahol fájdalmat kell elviselnünk. És a legnagyobb kínszenvedés gyakran épp a legnagyobb diadal előhírnöke.

Szörnyű és szerencsétlen dolog olyasvalakit szeretni, akiről tudjuk, hogy nem képes viszontszeretni bennünket. Persze vannak ennél borzasztóbb dolgok is. Sokkal súlyosabb emberi gyötrelmek is léteznek ennél. De attól ez még szörnyű és szerencsétlen dolog marad; mert mint oly sok más, ez is megoldhatatlan.