Az álmok annak valók, akik alszanak,
Az élet a fontos, hát megragadd!

A világ csupa érzelem, s ide-oda hánykolódik a teremtményei között.

A gyász természetes. Hogy túljutunk-e rajta, az döntés kérdése.

Valójában csak kétféle gyerek van: az üresfejűek (színpompás virágok, kutyák és vitorlás hajók), illetve az intelligensek (pusztuló városok, borongós absztrakt képek).

A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is.

A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják.

A közös rítusok utánzása megkerülhetetlen lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában.

Manapság a gyárak felől érkező, változó irányú szelek és a föld emelkedő hőmérséklete miatt a hó nem zuhatagokban esik már le, hanem az éj leple alatt, lassú rétegekben, akár a szétmálló buborékok. A világ, ez a megfáradt művész, egy újabb összecsapott évszakkal szúrja ki a szemünket.

Van, amikor beszélni kell, és van, amikor hallgatni.

Az evés természetes. A hízás döntés kérdése.

A kapitalizmus egyfelől materiális jólétet, másfelől spirituális összeomlást eredményezett.

Minden bölcsesség paradoxonban végződik.

Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerűbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.

Ami igazán fontos az életben, ami súlyt ad az életnek, az a halál.

Ha a hihetetlennel találkozunk, az a legjobb, ha úgy köszöntjük, mintha nap mint nap találkoznánk vele.