A legtöbb ember eljut életében egy észrevétlen pontig, ahonnan nincs visszatérés.

A gyerekkor a bizalmatlanság melegágya. Kegyetlenül megtréfálnak, s te kegyetlenül tréfálsz. A kín emlékét kínzással feleded.

Két könnycsepp különös eleganciával kergetőzött az állgödröcskékben: falra akasztott vértként csillogtak; s valóban, Milly fegyverzetéhez tartoztak.

Magát személyek érdeklik, s nem az élet. Pedig az emberek meghalnak, vagy elhagynak minket...

A halál biztosabb Istennél, a halálban nem fenyeget többé a nap nap után fennálló veszély, hogy meghal a szerelem.

Az idő néha meghozza a bosszút, de a bosszú gyakran megsavanyodik.

Nem tennénk-e okosabban, ha nem is próbálnánk megérteni senkit, ha elfogadnók a tényt, hogy egyik ember sohasem értheti meg a másikat, sem feleség a férjét, sem férfi a szeretőjét, sem szülő a gyermekét? Talán azért találták ki az emberek az Istent: egy mindent megértő lényt.

Semmi értelme féltékenykedni, mikor az ember úgysem védekezhet. Csalás ellen nincs barikád.

A jóság mindig biztonságérzetet ad.

Mennyivel könnyebb dolog boldogtalanságunkat szavakba foglalni, mint a boldogságot!

Én soha életemben nem terveztem törvénytelenséget. Hogyan tervezhetnék ilyesmit, amikor sohasem ismertem a törvényt, és fogalmam sincs, mit ír elő?

Mit számít az igazság? Régen halott ismerősök, ha egyáltalában tovább élnek az emlékezetünkben, amúgy is képzeletté lesznek.

Nem az években rejlik a hosszú élet titka. Az emlékezet nélküli ember száz esztendőt megérhet, mégis úgy érezheti, rövid élete volt.

Néha az a furcsa érzés kísért, hogy én vagyok az egyetlen, aki örömet lel az életben.

A szabadság pedig, döbbentem rá, csak a sikeresekhez szegődik. És talán a szabadság az, a szólás és viselkedés szabadsága, amit a sikertelenek igazából irigyelnek a befutottaktól. Nem a pénzt, még csak nem is a hatalmat.