A világtörténelemben azt kedvelem a legjobban, hogy csakugyan igaz, és mindezek a különös események ugyanolyan valóságosak voltak egykor, akárcsak manapság mi magunk. Holott olyan események történtek, amelyek kalandosabbak és csodálatosabbak mindannál, amit az ember kitalálhat.

Az ész bizony nem tud minden titkot megoldani, és nem is fog soha, de mégis sok mindennek jutott a nyomára.

Aki uralkodni akar, annak uralkodnia kell önmagán.

Az emberek megváltoztatják nézeteiket, és maguk alig-alig veszik észre. Aztán hirtelen rádöbbennek. Ilyenkor büszkék, és azt mondják: "Mi vagyunk az új idő." És gyakran még hozzáteszik: "Hiszen régebben ostobák voltak az emberek!"

Ha megőriztük régi iskolai füzeteinket, és történetesen lapozgatunk bennük, gyakran álmélkodunk - ugyebár? -, hogy a rövid idő alatt, ami azóta eltelt, egészen másmilyenek lettünk. Álmélkodunk azon, amit akkor leírtunk. A hibákon és olyasmin is, ami helytálló. És közben észre sem vettük, hogy megváltoztunk.

Amit kívánunk, arról gyakran elábrándozunk, ami azt jelenti, hogy végül gyakran magunk is igaznak hisszük.

Az ököljogot inkább az ököl jogtalanságának kellene nevezni.

Amikor az emberek harcolnak, szinte mindig igazságtalanok.

A világtörténelem, sajnos, nem holmi szép költészet. Híjával van a változatosságnak. Főként a kellemetlen dolgok ismétlődnek egyre-másra.

Mit sem ér, ha a történelmet hatalmi szóval betiltják. Éppen annak kell alaposan ismernie mindazt, ami régi, aki újat akar teremteni.

Ha évekig munkálkodunk önmagunkon, sikerül elérnünk, hogy csak arra vágyjunk, amire vágyni akarunk. Úgy leszünk a vágyaink urává, miként az elefánthajcsár ura az elefántoknak. És a legértékesebb, ami itt a Földön elérhető: többé semmire sem vágyni.

Ha úgyszólván nem szomjúhoznánk szüntelen a boldogságot, a kellemes érzéseket, az elismerést, a gyengédséget, nem lennénk oly gyakran szomorúak, midőn mindez hiányzik. És aki többé mit sem kíván, az soha nem is lenne többé szomorú. Csak a szomjat kell elnyomni, és elnyomódik a fájdalom is.

Ha nem kaptuk meg azt, amire vágytunk, két dolgot tehetünk: megkísérelni, hogy mégiscsak megkapjuk, vagy többé nem vágyni rá. Ha a kettő közül valamelyik sikerül, eloszlik a szomorúság.

Önmagunknál kell elkezdenünk, ha meg akarunk menekülni a szenvedéstől.

Sokszor megesik, éppen az egymáshoz oly közeli rokonok nem állhatják egymást.