- Morella?!
S kicsoda, ördögebb még az ördögnél, torzította el gyermekem vonásait, s hintette el rajtuk a halál színét, amint megrezzenve alig hallható hangomtól, földről az égre fordítá üveges szemét, s előrebukva őseink sírboltjának fekete kockáira, felelte:
- Itt vagyok!

A bánat - a mult
A semmibe hullt...

Hogy uralkodnék szíveden,
Ha a magamé sem szabad?

Bár volna örök álom életem!
S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.

Most Vihar s Elmúlás borúl,
Jelenre, Múltra, konokul,
Jövőm ragyogjon énvelem,
Szép reménnyel neked s nekem.

Minden, mi van e bús világon,
Álomba ködlő furcsa álom.

Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsuszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem...

Holt remények... Fáj az Élet... Éjbe vész a fénysugár...
Kár ma élni, kár ma már!

Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg - sohasem!

Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve,
Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más...

"Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár -
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg - lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára.

De szerelmünk több volt mint szerelem
Tengerpart bús mezején -
Irigyeltek még az angyalok is
Fenn a felhők tetején.

S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.

Az állat önzetlen és önfeláldozó. Szeretetében van valami, ami szíven ragadja azt, akinek gyakran van alkalma az ember könnyelmű barátságával és nyomorúságos hűségével találkozni.