Mihelyst tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.

Nem elég, ha szép a kert, feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét?

Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, s mindez olyan gyakorisággal történt, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni: az összes élőlény a Galaxisban
(a) fogékony a tengeribetegségre és az azzal rokon dolgokra, úgy mint: űrbetegség, időbetegség, történelembetegség meg miegymás, illetve
(b) hülye.

Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: "Szép napunk van", vagy "Maga nagyon magas" vagy "Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?". A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. E szerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. E szerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni. Később elvetette ezt az elméletet is a benne rejlő rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy alapvetően kedveli az emberi lényeket.

Nyugi! Minden szép folyamatosan csúszik ki a keze­im közül.

Amikor betesznek a Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: "Ez vagy te."

Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél - pontosan a fenti okok miatt.

A géptől kapott műanyag pohár olyan folyadékkal volt tele, mely csaknem mindenben, ám mégsem teljes egészében különbözött a teától. A gép nagyon érdekesen működött. Az ital feliratú gomb benyomására a készülék villámgyors, mégis roppant részletes vizsgálatnak vetette alá vendége ízlelőbimbóit, spektroszkópiásan analizálta a metabolizmusát, s idegpályáin parányi kísérleti jelzéseket küldött végig az agy ízlelőcentrumába, hogy megtudja, mi fog ízleni. Valójában senki se tudta, hogy a táp-o-mata mindezt miért csinálja, hiszen a felszolgált folyadék íze mindenben, ám mégsem teljes egészében különbözött a teáétól.

A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak. Azok az emberek, akik A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy mindannyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszerre és mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen. Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen töltené az időt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb eső kocsma.

A művészetnek az a feladata, hogy tükröt tartson a természet elé, és egész egyszerűen nem létezik akkora tükör, amely elég nagy volna erre a célra.

Köztudott, hogy végtelen számú világ létezik, egyszerűen azért, mert végtelen tér áll rendelkezésre. Mindazonáltal nem mindegyiken van élet, ezért a lakott világok száma véges. Bármely véges szám osztva a végtelennel, jó közelítéssel nullát ad eredményül, így az Univerzum átlagos népsűrűsége nullának mondható. Ebből következik, hogy az Univerzum népessége, maga is zéró, vagyis azok a személyek, akikkel időnként összefutunk, csupán a zabolátlan fantázia termékei.

Végtelen: nagyobb, mint a valaha létezett legnagyobb dolog, továbbá nagyobb sok egyéb dolognál. Nevezetesen sokkal nagyobb, mint az elképesztően óriási, a baromi nagy és a "Hű, ezt nézd meg, mekkora!". A végtelen olyan nagy, hogy hozzá képest a nagyság maga is eltörpül. Olyasmiről van szó, amit a gigantikusszor kolosszálisszor lélegzetelállítóan hatalmas képzetével tudnánk érzékeltetni.

Arra a délután négykor tapasztalható érzésre, hogy az ember még semmit sem csinált, találtak ki kifejezéseket, és így lett ennek az enyhe depressziónak a neve az, hogy NÉGYÜRESTÉR.

Ford képtelen volt rá, hogy megtanulja a nevét, úgyhogy az apja végül belehalt a szégyenbe, mely a Galaxis egyes részein még mindig halálos betegség.

Úgy érezte, az egész élete álom, s néha elgondolkodott afelől, vajon kinek az álma lehet, és hogy az illető élvezi-e.