A tapasztalat a legjobb tanár.

A boldogtalan egyetlen vigasza, hogy mások ugyanúgy szenvednek körülötte.

A szószegés erény, ha bűnt ígér az ember.

Gondolt rám az anyám, mikor nagy bujálkodásában megfogant a magzat, melyből kifejlődtem? Hálával tartoznék neki azért, mert saját gyönyörűségét kereste?

Milyen alapon állítod, hogy a természetnek nehezebb létrehozni egy magunkfajta lényt, mint egy hangyát, s hogy emiatt sorsunkat jobban a szívén viseli?

A természet szemében pedig minden forma egyenlő, semmi sem vész el a hatalmas olvasztótégelyben, ahol a változatok alakulnak, minden csepp anyag, ami oda bekerül, ezer új alakban kel életre.

Az az Isten, akit valónak hiszel, egyrészt tudatlanság, másrészt zsarnokság terméke; amikor az erősebb rabigába akarta hajtani a gyengébbet, bebeszélte neki, hogy Isten áldását adta láncaira, amannak pedig már annyira begyepesedett az agya a sok nélkülözéstől, hogy el is hitte neki. Valamennyi vallás erre a mesére megy vissza, úgyhogy éppoly megvetésre méltó mind, akárcsak a forrásuk, nincs közöttük egy sem, melyről ne ordítana messziről, hogy szemenszedett hazugság; mindegyik tele van olyan misztériumokkal, melyekbe belesápad az ész, olyan tantételekkel, melyek megcsúfolják a természetet, idétlen ceremóniákkal, melyek kacajra fakasztanak.

Sajnos mi sem általánosabb, mint hogy a bujálkodás kiöli az ember szívéből a szánalmat; hatása rendszerint eldurvító; talán a lélek fásul el az érzékek örökös tobzódásától, talán az idegek rendszere tompul el a sok durva behatástól, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a megrögzött paráznák vajmi ritkán könyörületes szívűek.

A boldogtalan számára a legkeservesebb az ébredés; az érzékek szunnyadnak, a gondolat megpihen, a gondok tovareppennek, s akkor hirtelen vad erővel tör rá a sors minden keserűsége, hogy csaknem összeroppan belé.

A lopás tulajdonképpen közömbös, sőt társadalmilag egyenesen hasznos, mivel némiképp helyreállítja az egyensúlyt, melyet olyannyira megzavar a javak egyenetlen eloszlása.

A bűnös szívében titkos féreg foga rág, a megszerzett javakat nem tudja élvezni, s szívét a boldogság napvilága helyett rémséges bűntetteinek marcangoló emléke tölti el. Ami pedig az erény örökös gyötrelmeit illeti, a szerencsétlen sorsüldözöttnek mindig ott van vigasztalásul makulátlan lelkiismerete, tisztasága fölött érzett titkos öröme, mely fényes kárpótlás az emberek igazságtalanságáért.

Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való, és az ember teremtésekor abban lelte kedvét, hogy éppoly különbözőnek alkossa meg az emberi hajlamokat, mint az arcokat, nincs hát miért ámulnunk inkább azon, milyen sokfélék a gusztusok, mint azon, milyen sokfélék vonásaink.