A tudásszomj az őrület egy fajtája.

A keresztény és a pogány kultúrának több közös értéke volt, mint bármelyiküknek a kereszténység utáni korral. Azokat, akik másféle isteneket imádnak, nem választja el olyan óriási szakadék egymástól, mint bármelyikőjüket azoktól, akik semmit sem imádnak.

A posztkeresztény ember nem pogány; ennyi erővel azt is hihetnénk, hogy a férjes asszony visszanyeri szüzességét, ha elválik. A posztkeresztény el van vágva a keresztény múlttól, és ezért a pogány múlttól még inkább.

Ha az emberek nem hisznek a halálig tartó házasságban, talán jobb lenne, ha össze sem házasodnának, mint hogy olyasmit fogadnak meg esküvel, amit nem gondolnak komolyan.

Nekem az imádság pillanata azt jelenti, vagy inkább az az előfeltétele, hogy tudatában vagyok - újból ráébredek -, hogy az úgynevezett "valódi világ" és a "valódi énem" nagyon messze vannak a teljes valóságtól. Amíg ebben a testben vagyok, nem hagyhatom el a színpadot, sem a színfalak mögé nem mehetek, és a zenekari árokban sem ülhetek le; de emlékezhetek arra, hogy nyilvánvaló énem - ez a bohóc vagy ez a hős - színpadi sminkje alatt bújik meg valódi személyem, akinek van élete a színpadon kívül is.

A barátság a szeretet összes válfaja közül az egyetlen, amely az istenek vagy az angyalok világába emel.

Úgy válunk eggyé egymással, mint az esőcseppek az ablakon.

Oly jó volt hozzád ez a világ, hogy bánod itt hagyni? Ami ránk vár odaát, szebb annál, mint bármi, amit magunk mögött hagyunk.

A barátság nem létszükséglet, mint ahogyan nem az a filozófia és a művészet sem. Értéktelen a létfenntartás szempontjából, ugyanakkor egyike azon dolgoknak, amelyek értelmet adnak a létfenntartásnak.

Micsoda szánalmas klisé az, hogy "emlékeimben örökké él". Él? Hisz pontosan azt nem teszi! Mintha úgy gondolnánk, mint az ókori egyiptomiak, kik balzsamozással remélték megőrizni halottaikat. Hát semmi nem győz meg bennünket, hogy nincsenek többé! Mi az, ami megmaradt belőlük? Egy holttest, egy emlék, (némelyek szerint) a kísértetük. Ugyan, szemfényvesztés, badarság! Mindhárom a halál szinonimája.

A valóság soha nem ismétli meg önmagát. Soha nem nyerjük vissza ugyanazt a dolgot, amit egyszer elvesztettünk.

Ha ülne egy láthatatlan macska a széken, a szék üresnek látszana; a szék üresnek látszik, tehát egy láthatatlan macska ül rajta.

Semmi okunk rá, hogy képmutatónak bélyegezzük azoknak az embereknek a kérészéletű vallásosságát, akiknek a vallásossága elmúlik, mihelyt vége a veszélynek, ínségnek vagy a lelki bajoknak. Miért ne lettek volna őszinték? Kétségbeestek, hát segítségért üvöltöttek. Ki ne tenné?

Ha a természetet fogadod tanítómesteredül, azt tanítja, amit ki akarsz hallani a szavából.

Aki nem szereti a földijeit, akiket nap mint nap lát, még kevésbé fogja szeretni az "emberiséget", akit sohasem látott.