Nekem az imádság pillanata azt jelenti, vagy inkább az az előfeltétele, hogy tudatában vagyok - újból ráébredek -, hogy az úgynevezett "valódi világ" és a "valódi énem" nagyon messze vannak a teljes valóságtól. Amíg ebben a testben vagyok, nem hagyhatom el a színpadot, sem a színfalak mögé nem mehetek, és a zenekari árokban sem ülhetek le; de emlékezhetek arra, hogy nyilvánvaló énem - ez a bohóc vagy ez a hős - színpadi sminkje alatt bújik meg valódi személyem, akinek van élete a színpadon kívül is.