Nem létezik a "miatta". Vagyis bármi, ami velünk történik, az nem más miatt van, hanem miattunk, belőlünk fakadóan. Annak a kódja, ahogyan reagálunk a dolgokra, bennünk van, belül.

Arra menj, amitől félsz! Az a te iránytűd. Az akadályoz, hogy felemelkedhess, a helyeden legyél, és tedd a dolgodat.

Csak úgy lehet valaki felnőtt, ha megtanul a belső énjével, a lelkével kapcsolatot teremteni. Amíg ez nem megy, addig gyerekek maradunk, akiknek valamilyen "apu" - külső, felső, általunk tisztelt hatalom - mondja meg, hogy mi a pálya.

Az, hogy mennyire vagyunk mi egyensúlyban és egységben önmagunkkal, illetve hogy milyen mértékben azonosulunk a hozott mintákkal és sebekkel, határozza meg azt, hogyan látjuk a világot, a másikat.

Amíg vannak mohók, lesznek éhezők. Amíg vannak önmegtartóztatók, kellenek élvezők.

A gyereknek nem kell a szülőért felelősséget vállalnia. Nem a nyúl viszi a puskát. A gyereknek épp elég az, ha békében elfogadja, amit kapott, és abból kihozza a számára legjobbat.

Minden számít, nincs véletlen a világon. Felelősek vagyunk minden cselekedetért, minden mondatért, minden kis gondolatunkért.

Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben.

A bölcsesség az, amit jó esetben az öregedésért cserébe kaphatunk.

Néha a legtöbb, amit a másiknak adhatunk, az maga a hiányunk...

A türelmetlenség mellett a félelem az ember legnagyobb ellensége, ez tud a leginkább lehúzni és félrevinni az útról.