A férfi és a nő találkozása, egyesülése mély és jelentőségteljes dolog. Az ego először ebben az egységben szűnik meg létezni. A férfi és a nő ebben az egységben találkozik először igazán egymással.

A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni.

Amit elfojtani igyekszünk, az behatol tudatosságunk mélyebb rétegeibe: lehetséges, hogy ébren képesek vagyunk ugyan elfojtani az adott dolgot, de az álmainkban újra és újra megjelenik.

Ha túl sokáig tartjuk ketrecben, fuldokolni kezd a bennünk lakozó vadállat, és vonyít, hogy engedjük szabadon. És ezt a fenevadat mindaddig nem győzhetjük le, amíg tudatosságunk felül nem emelkedik a természet által biztosított, állati kapu szintjén.

Nagy tömegben, vagy egy lázongás alkalmával az emberek mindig megtalálják a módját, hogy levessék magukról az emberi álcát, és megfeledkezzenek emberi mivoltukról. Nagy tömegben szert tesznek a szükséges bátorságra, és szabadon engedik az addig pórázon tartott vadállatot. Ezért van az, hogy ha egyedül van, egyetlen emberi lény sem követ el olyan förtelmes bűnöket, mint a tömeg részeként.

Minden emberben ott lakozik az isteni és az ördögi is: mindenkiben egyaránt ott rejlik a Menny és a Pokol lehetősége. Mindenkiben kinyílhat a szépség virága, és kialakulhat a csúfság posványa is. Minden ember folyton e két véglet között ingázik.

Én a vallást az élet művészetének nevezem. Az igazi vallás nem az életről való lemondás, hanem az életben való megmártózás. Az igazi vallás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk az életnek, hanem hogy felnyitjuk szemünket az életre. A vallás nem menekülés az élet elől: a vallás maga az élet teljes elfogadása. A vallás maga az élet teljes megtapasztalása.

Ha létezik másvilág a halál után, ott is csak azt lelhetjük majd fel, amit ebben az életben megteremtettünk és megéltünk.

A vallások mind ezidáig csupán azzal foglalkoztak, vajon mi lehet a halál után; kizárólag a Mennyországgal, a megváltással, a nirvánával törődtek, mintha a halált megelőző dolgok semmiféle jelentőséggel nem bírnának.

Az élet hatalmas kincs, mi azonban egyszerűen eltékozoljuk. Még azelőtt elvetjük magunktól ezt a gazdagságot, hogy egyáltalán megismernénk. Anélkül herdáljuk el, hogy megtapasztalnánk, mi minden rejlik benne - micsoda titok, micsoda misztérium, milyen megváltás és megszabadulás.

Ha a házastársakban nem él az egymás iránti szeretet, ha nem ismerik ezt az érzést, tévedés lenne azt hinni, hogy képesek lesznek szeretni a gyermekeiket. A feleség csakis oly mértékben képes szeretni a gyermekét, amennyire a férjét szereti, mivel a gyermekben mindig a férjét látja majd tükröződni.

Az embernek azonban mindig vigyáznia kell azokkal, akik esküdöznek, mivel az ilyen személyekben valahol mélyen mindig ott rejlik valami - valami, ami erősebb minden fogadalomnál, valami ami miatt úgy érzik, fogadkozniuk kell. Az efféle esküvéseket mindig az elme tudatos része teszi, ám az eskü kiváltó oka ott rejlik az emberben, a tudatalatti elme útvesztőjében.

A természet maga a megtestesült harmónia, a természet egy ritmikus szimfónia.

Kérdezzétek csak meg bármelyik gyakorló orvost, mi is az egészség. Különös, de erre a világon egyetlen orvos sem képes válaszolni! Az egész orvostudomány az egészséggel foglalkozik, de senki sincs, aki meg tudná mondani, valójában mi is az egészség.

A szobor már eleve ott rejlik ebben a kőtömbben; a szobrot soha nem kell "elkészíteni". Valahogy le kell választani róla a felesleges kőmennyiséget, és akkor majd megnyilvánítja önmagát. A szobrokat nem elkészítik; a szobrokat felfedezik, és e felfedezés során kerül napvilágra az alkotás.