A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.

Fájdalom, a legnagyobb örömöket könyveknek köszönhetjük, a legnagyobb fájdalmakat emberek okozzák!

Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra - ha odalent vihar, eső vagy áradás van.

Ha az ember megszúrja az ujját és az vérezni kezd, akkor a szervezetünk azonnal kitermel olyan anyagokat, amik a vérzést elállítják, s a sebet begyógyítják. Másnap már nem érzünk belőle semmit. Na most a lelki sebeinkkel is így vagyunk, sőt tulajdonképpen még cifrábban. Mert nemcsak hogy begyógyulnak azok a sérelmek, bukások, balszerencsék, pofonok emlékei, amelyeket elszenvedtünk az életben, hanem működik bennünk, a szervezetünkben valamilyen megszépítő indulat, valamilyen olyan erő, ami átkölti a rajtunk esett szégyent, vagy azt a kudarcot, amit vallottunk.

Bárcsak félredobhatná kételyeit, félelmeit! Mennyire szerette volna hinni, hogy akármilyen rettenetesnek tűnjön is gyakran a világ, az élet több az összevisszaságnál!

Repülj madárként a jelened fölé - s nézz vissza, miközben szabadon szárnyalsz: kék az ég, s lent szánalmasan kicsivé válnak a gondjaid...
A jövődben jársz.

Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.

Jó reggelt, apám. Üres a kezem, de
neked adom ezt a felkelő napot, ami vörös, mindenható,
hogy kevésbé szomorú és boldogabb legyél,
hogy azt hidd, hogy helyesen cselekszel, és én boldog vagyok.

Isten nem a kitüntetéseidet, az okleveleidet és a diplomáidat, hanem a sebeidet fogja nézni.

Az egyetlen elviselhetetlen dolog az, hogy semmi sem elviselhetetlen.

A reménytelen helyzeteknek megvan az az előnyük, hogy zavartalanul kiaknázhatod a bennük rejlő korlátlan szabadságot.

Mindig marad valami, amit szerethetünk. Ha ezt nem tanuljuk meg, nem tanultunk soha semmit.

Mit számít, hogy többé nem tündököl,
az a fény eltűnt a szemem elől,
az óra vissza sose jő,
mikor nyílt a virág, pompázott a mező;
nem szomorkodunk: az ad
erőt, ami megmarad.

Minden veszteség
fájdalomba csomagolt
megkönnyebbülés.

Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet.