A gyerek iránti szeretet nem a vérből fakad, hanem a gondozás közben kifejlődött barátságból. 

Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.

Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az az érzés. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül. Minden szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban, nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz, hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült, szeretnéd megállítani az időt.

A szülők régen is összekeverték a gyermeki ártatlanságot a tudatlansággal, ma is így tesznek, s ez valószínűleg soha nem is fog megváltozni.

Egy kisgyereknek, egy kisfiúnak is, százszor inkább az anyjára van szüksége, mint az apjára.

Egy anyának nem lenne szabad meghalnia, amíg nem szül a lánya.

A dolgok olyan gyorsan változnak. Pont, amikor megszoknál valamit, hopp! Megváltozik. Pont, amikor kezdenél megérteni valakit, hopp! Az illető felnő. Ugyanez történik Katie-vel is. Mindennap változik; akárhányszor ránézek, az arca egyre felnőttesebb. Néha már nem kell úgy tennem, mintha érdekelne, amit mond, hanem azon kapom magam, hogy tényleg érdekel. Együtt megyünk ruhát venni, és elfogadom a tanácsát. Együtt járunk ebédelni, és butaságokon vihogunk. Én pedig egyszerűen nem tudok visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor a gyermekem már nem volt gyerek többé, hanem érett ember lett.

Az édesapa olyan, mint a kenguru, nem szívesen nyitja ki az erszényét. Az a téves elképzelése van, hogy mivel a pénzt ő keresi meg, ő döntheti el, hogy kinek mennyit ad. Hosszú, szívós neveléssel tudjuk csak rávenni, hogy ebből a rögeszméből kigyógyuljon.

A szülők nevelése nagy figyelmet és sok munkát igényel, de megéri a befektetett energiát. A gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él és csak ritkán harap.

Az édesapa nevű pénzkiadó automatát csak odaadó, hű kutyaszemekkel lehet nevelni. Mindig éreznie kell, hogy életünk végéig hálásak leszünk neki mindenért, a levegőtől a BMX kerékpárig.

Végül sok év alatt, hosszú, szívós munkával sikerül elérni a nevelés örök és legfontosabb célját. Azt, hogy édesanyánk önálló, szabad akaratú és határozott személyiségnek érezze magát, aki mindig azt csinálhat, azt tehet, amit mi akarunk. Két dologról azonban sohasem tudjuk leszoktatni az édesanyánkat. Az egyik az, hogy minden pedagógiai erőfeszítésünk dacára szeressen bennünket. A másik pedig, hogy ne mossa ki a kedvenc zokninkat, amit csak hat napja hordunk.

Jó apa nincsen, ez a szabály; nem a férfiakat kell okolni érte, hanem a végleg megromlott apa-gyermek viszonyt.

Azt hiszem, a kisgyerek, egy négy-öt-hat éves kiskrapek agyában az a két fogalom, hogy apa és védelem, valahogy egyet jelent. Nekem az apám nem volt oltalom, nem volt pajzsom a világ ellen. A világ ellen, amitől sokszor féltem.

Azt hiszem, a gyerekeknek csak addig nincs szükségük a szüleikre, amíg bajba nem kerülnek.

Egyedül maradt a kétségeivel. Az öröm, a szorongás, a félelem érzései kavarogtak benne. Aztán egyre többször jutott eszébe, hogy apa lesz. Ez a gondolat lassanként legyőzte kellemetlen sejtéseit.