A bánat olyan, mint egy hosszú, kacskaringós völgy, ahol minden kanyarulat vadonatúj tájat rejthet. Ám korántsem szükségszerűen. Néha a meglepetés lényege éppen abban rejlik, hogy ugyanolyan vidéken járunk, mint amiről azt gondoltuk, hogy már mérföldekkel magunk mögött hagytuk. Az ember ilyenkor elálmélkodva szétnéz, hogy a völgy vajon nem egy körbe vezető árok-e. De nem az! Vannak ugyan visszatérő részletek, de a sorrend nem ismétlődő.

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad.

Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél - így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.

Az élet arasznyi, és mégis a szomorúságok egész hegyei férnek belé.

Sírás után könnyen nevet az ember, hamar elfelejti a gondot, de ha az öröm fordul bánatra, abba nehéz beletörődni.

Ó, mi könnyű annak, akinek bánata nincs; mily könnyen beszél az önuralomról!

A szomorúság nem olyan súlyos, mint a bűntudat, de sokkal többet vesz ki az emberből.

A bánat olyan, mint a kő: egymagunk leroskadunk alatta, ketten könnyen elvisszük az útból.

Nem lehet igaz az, amiből könnyek születnek, és ha igaz, hát jobb hallgatni róla, és akkor talán valahogy elmúlik.

Letarolt kerteknek
Megjő a virága,
Kikeletnek messze tér ki
A táj pusztasága.

Rámsírja sárgán
lombját az őszi erdő.
Belep a bánat.

Életünk hátralevő része egész földi pályafutásunk legragyogóbb szakasza lehet. Ne játsszuk el ezt az esélyünket azzal, hogy átadjuk magunkat az önsajnálatnak és a depressziónak, engedve, hogy a keserűség feleméssze lelkünket. Ne üldözzük el a barátainkat azzal, hogy gyászos hangulatunkba burkolózunk, és minden vigasztalást elutasítunk.

Nem ismerhetjük meg az öröm teljességét, amíg át nem éltük a kétségbeesés mélységeit.

Szívem csupa árny már régen -

És vannak mindig olyan percek, órák
olyan idő- s lélekjárási zónák
mikor az ember úgy véli, hiába
kapaszkodik, süllyed vele világa
s hogy jobbat, ennél jobbat érdemelne.