Így tehát, mindig új partok felé csatázván,
mert éjünk örök, és út nincs visszafele,
horgonyt nem vethetünk az idő óceánján
egyetlen napra se?

Az ember minden életkorához más-más nyugtalanságot rendelt az Úr.

Nézz bármilyen messze, azon túl még határtalan tér van,
Számolj bármennyit, körülötte még határtalan idő van.

Fogj bele valamibe! Akkor nem ellenséged lesz az idő, hanem szövetségesed.

A nap egyre járja útját kelettől nyugatig, a hold követi, jön egyik nap a másik után, és cseppet sem törődnek az életekkel, amelyeket sorra elmorzsolnak.

Gyerekekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek.

A múltat eltörölték,
s a jövő meg sem érkezett,
sodródom a nem létező jelenben,
szerelemben, hitben, kételyekben
úgy tűnik, hogy az életen
csak átlebbentem éppen.

Napok, órák, ezredévek
csillagosan mendegélnek;
szürke szörnycsigák csapatja
hosszú szarvát nyújtogatja.

Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve.

Ha az itt és most lényege megváltozik, a jövő is megváltozik.

A jelen soha ki nem elégít; a jövendő pedig bizonytalan, és a múlt visszahozhatatlan.

Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért.

Pontos vagyok, uram, és a pontosságom nagy hibám. Csalódásra vagyok ítélve a pontatlan emberek világában.

Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő.

A múlt végleg elmúlt, mint amikor a szél magával sodorja az áporodott levegőt.