A nyomorúság titka, hogy legyen időd azon merengeni, boldog vagy-e vagy sem.

Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.

A boldogság nem visel külső jelvényt, hogy felismerhessük, olvasni kellene a boldog ember szívében; de a megelégedés kisugárzik a tekintetből, a viselkedésből, a hanghordozásból, a magatartásból, s mint egy átárad arra, aki észleli.

Az örömhöz nem alkalom kell, hanem tehetség.

Ez a boldogság: az életben fölfedezni a szépet, a harmóniát. A boldogságot magából építi fel az ember. Még ha az építőanyagot az életből bányássza is ki.

Elnézni a kukorica növekedését, a rügyek kipattanását, megpihenni az ekevas vagy a kapa fölött; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni - ezek a dolgok teszik boldoggá az embereket.

A boldogság egyik titka az, hogy tudomásul vesszük, milyenek vagyunk.

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk.

Különbség van aközött, hogy az embert valami boldoggá teszi, és aközött, hogy valami nem teszi boldogtalanná. A trükk éppen abban van, ha az embernek sikerül elhitetnie saját magával, hogy a kettő egy és ugyanaz.

Miért is nem vigyázunk jobban a boldogságra? Milyen meggondolatlanul bánunk vele, amikor azt hisszük, hogy örökké fog tartani!

A legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik.

A pokolban is lehet boldog az ember, ha együtt lehet azzal, akit szeret.

Az én boldogságom kizárólag abban áll, hogy azon, amit mások magabiztosan megtesznek, azon én el is gondolkodom. Ez az elgondolkodás az én boldogságom.

A boldogság könnyelmű fruska,
nem időz sokat egy helyen,
hajad szemedből elsimítja,
megcsókol, s tűnik hirtelen.