Hiszek benne, hogy mindig, mindenre van megoldás, csak ki kell várni. A várakozás pedig nagyon rossz, ha tétlenül nézem, mi történik.

Tisztában van-e vele egyáltalán az emberiség, milyen csodálatos dolog egymás karjába bújni és egyhuzamban akár órákig is ott időzni a meleg fészekben? Egyesek bizonyára tudják ezt, de ők vannak kisebbségben. Az ölelkezés titkát csak az érti igazán, akinek hosszú ideig nélkülöznie kellett ezt az élményt.

Nem lehet mindig a múltban élni. Csak tanulni kell belőle.

Ha a hozzám közel állónak rossz kedve van, akkor az enyém már nem is olyan érdekes, az a dolgom, hogy segítsek, ahogyan tudok.

A közmondáshoz tartom magam: nevess mindenen, ne törődj semmivel! Igaz, hogy ez önzés, de annak, akit magára hagytak, ez az egyetlen megoldás.

Nagyon sok jó ember van körülöttem, és nagyon fontos, hogy ha az ember bármennyire is egyedül akar lenni, és bármennyire is azt mondja, hagyjatok és ne gyertek ide, mindig kopogjanak... mert a kopogás az megnyugtat. Tudod, hogy ott van valaki és kopog, még ha nem is engeded be.

Csak a színpad feledteti velem, hogy hány éves vagyok.

Ott, éppen ott, ahol a fájdalom a legsúlyosabb, a belénk fúródó fájdalom hegyén, nekem úgy tűnik, ott lakozik a vigasz is - csakis ott, és nem másutt.

Nem tudod meg nem történtté tenni a múltat, arra viszont kifejezetten képes vagy, hogy ne ismételd meg.

A szenvedéseink feltétlenül hozzájárulnak szellemi életünk minőségének emeléséhez, ha képesek vagyunk a szerencsétlenségből, a balsors csapásaiból utat építeni.

Hogyha én lennék a fény a bánatok útján,
Mindig felvillantanék egy kicsi reményt.
Mindig arra indulnék, ahol épp várnak,
Mindig megvigasztalnám a sok szegényt.

Akik bántanak téged, olyanok, mint a csiszolópapír. Okozhatnak fájdalmat, de a végén te szép és csiszolt leszel, ők pedig használhatatlanok.

Nincs seb, mi egyszer
Korral be nem forr,
Nincs múlhatatlan
Baj, veszteség.

Amikor összeomlik egy nagy álom, mindig marad helye egy kicsinek. Személyesnek. Meglehet, hogy éppen az ilyen kis álmok révén lehet valami nagyot alkotni, nem igaz?

Ha leveleket ír az ember, nem érzi magát magányosnak. Ráadásul még arra is van remény, hogy válasz érkezik.