Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Az idő kényes jószág, még illékonyabb, mint a jómód. Nincs az a bankszéf, mely meg tudná őrizni ezt az értékes dolgot, amit pedig olyan bőkezűen fecsérlünk jelentéktelen eseményekre.

A türelmetlenül várt válaszok mindig olyankor érkeznek, ha az ember nincs otthon.

A romok között a múlt szelleme haldoklik. Köszönj el tőle véglegesen! A múlt haldokló szelleme életerőt keres, és ez nem lehet más, mint a te hited. A te hited az ő örök életében, örök jelenvalóságában.

Tépd le magadról a sleppedet! Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt! Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?

Hogy valami mennyit ér a szemünkben, az akkor mutatkozik meg, ha cserébe valamiről le kell mondanunk.

Az emberek soha nem elégedettek semmivel. Ha kevés van, sok kell. Ha sok van, még több kell. Ha még több van, szeretnének kevéssel boldogok lenni, de ezért nem képesek erőfeszítéseket tenni. Tényleg nem értik, milyen egyszerű a boldogság? Mit akart az a lány, aki farmerban és fehér pólóban rohant valahová? Mi lehetett olyan sürgős, ami nem engedte, hogy gyönyörködjön a szép napsütésben, a kék tengerben, a babakocsikban ülő gyerekekben, a tengerparti pálmafákban?

Mi sajátunk, méltón nem becsüljük
Míg élvezzük, de hogyha elveszítjük
Tódítjuk értékét és megtalálunk
Oly érdemet, mi benne föl se tűnt,
Míg a miénk volt.

Úgy érzi, elvesztett valamit, ami soha nem is volt igazán az övé, ami még rosszabb, mint ha egyszerűen elvesztette volna.

Mindennek megvan a maga ára; anélkül nem nyerhet az ember, hogy valamit ne veszítene közben.

Ha kérsz, nem biztos, hogy kapsz, de ha nem kérsz, majdnem biztos, hogy nem kapsz.

Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz.

Senki sem tudja megadni nekem azt a biztonságot, amit eldobtam magamtól. Biztonságban akarok lenni, de számomra nem létezik olyan, hogy biztonság; szeretetet akarok, nem megtűrést, sajnálatot.

A veszteség vitathatatlanul hozzátartozik az élethez. Ilyenkor feltétlenül megtanuljuk, hogy nincs hatalmunk bizonyos dolgok felett, melyekről pedig azt hittük, hogy uraljuk őket. Csakhogy ezzel nem fejeződik be a dolog. Minden vég után új kezdet következik.