Én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, hogy ezer és ezer formájú az élet.

A sors barát. Figyelni kell rá. A végzet az ellenség.

A sors nem engedi meg a túlságos örömet: és ahol boldogság van, oda ellensúlyul szegénységet akaszt az emberek nyakába.

Úgy éreztem, kell hogy legyenek céljaim, álmaim, s küzdjek is értük. De nem vagyunk istenek, nincs hatalmunk, hogy a jövőt megváltoztassuk. A nekünk rendelt út pedig megtanít minket az alázatra, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk tanulni.

Aki sorsunkat rendezi, annak cselekedeteibe emberszem nem lát.

A Gondviselés sokszor kicsiségeken fordítja oda a kereket, ahova kell.

Könnyű elfogadni a sorsot, ha neked
kedvez. Amikor nem, akkor nevezd
igazságtalanságnak, árulásnak vagy
egyszerűen szerencsétlenségnek.

Ha aggódunk amiatt, hogy balszerencse ér, akkor szinte magunkhoz szólítjuk az ördögöt, akitől félünk, és előidézzük az eseményt, amitől tartunk.

Vannak, akiknek az a sorsuk, hogy találkozzanak. Bárhol legyenek is. Bárhova menjenek is. Egy napon találkoznak.

Semmi sem marad következmények nélkül. Aki rabszolgaként él le egy fél életet, az nem is jut el a másik feléig.

A sors az, amit utólag pillantunk meg, nem az, amit előre tudunk.

A fáról egy levél leszállt,
S szól: "Már rég szándékomban állt."
Nyugati szél kerekedett,
S szólt a levél: "Irány kelet."
Keletről nagyobb szél támadt:
"Bölcsen váltottam pályámat."
Ugyanúgy fújtak a szelek.
S ő szólt: "Döntöttem: lebegek."
Végül pedig elállt a szél;
"Most leesem" - így a levél.
"Maradj az első gondolatnál?" -
Ez lenne hát a nagy tanulság?
Nem. Ám akárhogy intézed,
Tudd meg: úgysincs benne részed.

Csodásan érleli ki sorsunkat az idő, s nem jó s nem okosság annak kéznyujtásait elodázni s elutasítani.

Ha két ember összetartozik, a sors összehozza őket.

Az embe­reknek missziójuk van. Vannak emberek, akiknek a sors azt parancsolja, hogy éljenek. Ki tudja, mire tartogatja őket?