Egy pillangó a legerősebb széljárással viteti magát.
Az hajszol ismeretlen sorsom elé, hogy jobb lapokat kapjak, mint amilyeneket az élet osztott nekem.
Vigyázz, a végtelenségig nem lehet elmenekülni az istenek elől.
Az Élet, akár csak a szél, olyan helyekre visz minket, amelyekre a legkevésbé számítottunk, és közben folyton változtatja az útirányt, így a végén koldusokat koronáznak királlyá, királyok buknak a mélybe, a szerelem közönnyé fakul, és esküdt ellenségek szívbéli jó barátokként, kéz a kézben szállnak sírba.
Nagy szerencsétlenség, ha valaki uralkodói lélekkel születik, holott a sorsa nem uralkodásra szánta.
Életem vitorlása a tenger habzó hullámain hánykolódik, én pedig próbálom egyensúlyba hozni a hajót: az életemért küzdök.
A gonosz lelkek önmagukban hordják balsorsuk magvát.
Sosem tudhatja előre, mit hoz a következő kanyar az élet útján.
Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.
Az ember erősebb, mint a sors, s mindent ki lehet bírni, ha jó a lelkiismeretünk.
Mégiscsak létezik valami titokzatos törvény, valami mélyebb igazságszolgáltatás, ami az átláthatatlan eseményeket és történeteket renddé alakítja.
Az ember egy ideig harcol sorsával, de végül is megadja magát.
Nem mi választjuk meg, hogy ki kerül mellénk, hanem a világmindenség. A világmindenség dönt, és a döntés alapján valaki él és valaki meghal. Ez egy kemény törvény, de puszta szükségszerűségből minden létező behódol neki.
Ha valaminek meg kell történnie, azt úgy sem tudom kikerülni - akkor viszont miért ne éljem úgy az életemet, hogy azt teszem, amit szeretnék?
Isten egyik legnagyobb kegye, hogy a jövőt illetően állandó sötétségben tart bennünket.