A reklám nem termékeket ad el, hanem életmódot, társadalmi rendszert. Homogenizál.

A reklám feladata, hogy ráébressze a fogyasztót legrejtettebb vágyaira. Ezeknek felszínre hozásával teremti meg a vásárlási kedvet, a mi hanyatló fogyasztói társadalmunk egyedüli motorját.

A reklám behatolt mindenhová... ő gyerekeink tanító bácsija. Nyolcszáz órát töltenek a tanítóval szemben ülve, ezret a képernyő előtt. Elbűvölik őket a spotjaink, amelyek ugyancsak az élet tanítómesterei. Mint ahogyan a gondolatnak is tanítói.

A világ nyomorát, az erőszakot nekünk, riportereknek, eseményfényképészeknek hányják a szemünkre, mintha ezekért bennünket terhelne a felelősség. A mi célunk, hogy harcoljunk a közömbösség ellen.

A hírnév egy nagyon kövér néni, aki nem hál együtt az emberrel, de amikor az ember felébred, mindig ott áll az ágya előtt, és nézi.

Az egyik kolléganőm állandóan azzal szekál, hogy az interneten keressek szerelmet, de az ilyesmi egyáltalán nem érdekel. Valahányszor fénykép alapján rendeltem valamit, hervasztó volt az eredmény. Az emberek tiszta lököttek a számítógépükkel. Mélységesen hisznek benne, pedig csak egy eladandó árucikk egy kivilágított kirakatban.

Életünket a tökéletesség vélt érzékelése alapján irányítjuk, mert azonnali jutalmat kapunk szívecske, lájk és egyetértés formájában, és azt hisszük, ez az érték. Az igazsággal azonosítjuk, pedig ez nem más, mint hamis, törékeny népszerűség, ami rövid ideig tart, és utána - ismerd be - még üresebb és sivárabb leszel, mint előtte, mert egy ördögi körbe kényszerít, ahol azon töröd a fejed, hogy mi legyen a következő lépés.

A tévéhíradó minden története addig "legfrissebb hír", amíg a következő nem helyettesíti. A hullámok áradatában így sosem látjuk az óceánt.

A képernyők bámulása talán elkerülhetetlen, de ha a kétdimenziós világ ellen mentálisan nem vértezzük fel magunkat máshol, teljesen elsekélyesíti a gondolkodásunkat. Amikor a médiában naponta elhangzó szavakat és mondatokat ismételgetjük, elfogadjuk a tágabb értelmezési keret hiányát. Hogy ilyen keretünk lehessen, gazdagabb fogalomkészletre van szükségünk, a gazdagabb fogalomkészlethez pedig olvasnunk kell. Rakd ki tehát a képernyőket a szobádból, és vedd magad körül könyvekkel.

Lemondani a tényekről annyi, mint lemondani a szabadságról. Ha semmi nem igaz, lehetetlen a hatalmat bírálni, hiszen nincs alapja a bírálatnak. Ha semmi nem igaz, minden csak szemfényvesztés. A legvastagabb pénztárcájú tudja megfizetni a legvakítóbb fényeket.

Az internet kétdimenziós világa fontosabbá vált, mint a háromdimenziós emberi kapcsolatok.

Az újságírók sem tökéletesebbek, mint bármely más szakma képviselői. De az újságírói etikát követők munkája minőségileg más, mint azoké, akik kivonják magukat alóla.

Mivel az internet korában mindannyian egyszemélyes kiadókká váltunk, magánemberként is felelősséggel tartozunk a köz valóságérzékelése iránt. Ha komolyan vesszük a tények keresését, mindannyian egy kis forradalmat vívhatunk az internet segítségével.

Nem látjuk azok arcát, akiknek kárt okozunk, amikor hamisságokat terjesztünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne okoznánk kárt. Gondolj az autóvezetésre. Lehet, hogy nem látjuk a sofőrt, de tudjuk, hogy nem mehetünk neki a másik autónak, hiszen mindketten kárt szenvednénk. Naponta tucatszor védjük a másikat anélkül, hogy szemtől szemben látnánk. Ehhez hasonlóan felelősek vagyunk azért, amit egy másik ember olvas a képernyőjén, még akkor is, ha nem látjuk, ahogy a gépe előtt ül. Ha el tudjuk kerülni, hogy kárt okozzunk másoknak az interneten, mások is meg fogják tanulni, hogy ugyanezt tegyék. És akkor talán az internet sem egy véres tömegszerencsétlenség helyszínére emlékeztet majd.

A hatalom azt akarja, hogy tespedj a fotelben, és az indulataid elpárologjanak a képernyő előtt. Lépj ki a négy fal közül!