A hírnevet sosem mi nyerjük el, mindig ajándékba kapjuk.

Az "itt és most" ittje kezdi elveszíteni a jelentését. Még mindig a "most"-ban élünk, de már nem az "itt"-ben, legalábbis már nem magától értetődő természetességgel. A világ másik felén vagy tőlünk néhány utcányira élő emberekkel csetelünk, a fizikai távolság nem számít.

Az, hogy hol tartózkodik az ember teste, semmit sem mond arról, hogy hol van lélekben, vagy mire irányulnak az érzékszervei. Az ember figyelme egy apró képernyő közvetítésével egy definiálhatatlan online térbe vész; itt kerül sor a találkozásra a másikkal, aki úgyszintén nincs teljesen jelen azon a helyen, ahol a lába a földdel találkozik.

Külső memória formájában mindnyájan magunknál hordunk egy memóriát: a mobiltelefonunkban és a komputerünkben. Többé nem szükséges megjegyeznünk a dolgokat. A tudás már nem az az olvasással, újraolvasással, összpontosítással és gyakorlással elsajátítandó dolog, mint régen, hanem eleve rendelkezésre áll. Lehetsz tudatlan, hiányozhat belőled minden érdeklődés, és mégis az ismeretek végtelen tárházával rendelkezhetsz. Az internet nem tesz különbséget ember és ember közt, csak legyen hozzáférése.

Vannak, akik állandóan Facebook-szemmel nézik a világot, egyfolytában a lehetséges tweet vagy állapotfrissítés lehetőségére vadászva. Ebben önmagában talán még nincs is semmi rossz. Az írók is mindig éhes ragadozótekintettel nézték a világot, amely számukra nem volt egyéb lehetséges témák gyűjtőhelyénél.

A mobilozás egyik hátránya, hogy a fáradtságot gyakran szomorúságnak mutatja.

A folyamatos online jelenlét káros is lehet, mert eltereli a figyelmet a valódi minőségről.

A Facebook-ismeretségek skálája még szélesebb, mint a hagyományos barátságoké. Míg a hagyományos "barátság" a legnagyobb intimitástól az alkalmi ismeretségig terjed, a Facebook-"barátság" spektruma a legnagyobb intimitástól a "virtuális idegenig" vagy a "totál idegenig" húzódik.

Elég, ha beleolvasunk bármelyik honlapon a kommentek sorába, és máris kijózanító ízelítőt kaphatunk az ellenszenvből és az antihumánumból, amivel embertársaink egymás iránt viseltetnek.

Emlékszel rá, mikor történt utoljára, hogy egy nyaralás alkalmával nem használtál elektronikai készülékeket, mivel nem volt internetelérhetőség? Fogadjunk, hogy kipihenten tértél vissza, és csak ámultál magadon, mennyire könnyű volt kikapcsolni. Az a jó hírem van, hogy egész évben megtarthatod ezt az érzést, ha korlátozod saját magad!

A gép meg tudja mutatni, mi történik a világban, mi történt régen és jószerivel azt is, mi fog történni ezután. Gombnyomásra megjelenik benne minden elképzelhető kép és film. És sok elképzelhetetlen is.

Ki gondolta volna, hogy amikor végre sikerül eltávolítani az őröket, akik valaha olyan nagy szigorral ellenőrizték az írott szót, és mindenki kézhez kapja a publikálás eszközeit, az elmék válaszul ennyire beszűkülnek, ilyen sokan lesznek teljesen alaptalanul biztosak a dolgukban, és ilyen erősen felcsap majd az intolerancia és az önbíráskodás?

Elkerülhetetlen, hogy a tudományos világ magabiztosan tudjon táncolni a hitelesség és a hihetőség határán álló borotvapengén, akár egy bulvárlapban is. Meg kell tanulni megszólítani az embereket azokon a csatornákon, amelyekre nyitottak.

A tudományok művelői értik a szakmájukat, sőt jobban értenek hozzá, mint a bulvársajtó munkatársai. Természetesen kuruzslóktól vagy áltudományos oldalakról sok mindent össze lehet szedni az interneten, de ne feledjük, hogy a kutatók nem véletlenül tanulnak annyit egy adott témában. Ezeknél az ő véleményükre érdemesebb lehet odafigyelni, mint a fodrászéra vagy a szomszéd ismerősének az unokatestvérére.

Az a baj az emberekkel, hogy manapság a Facebookon szerzik az információjukat, ott meg mindenki szeret a jól értesült képében tetszelegni.