Hét éve voltak házasok. Még az egyetemen ismerkedtek meg, és szerelem volt első látásra. Már akkor tudták, hogy soha többet nem fognak elválni. Soha. Míg a halál el nem választ!

Az apáink többet tudnak, mint azt gondolnánk. Nagyapám szerint a szüleink bűne a mi bűnünk is. Öröklődik és nem lehet lemosni.

A férfiak sokat kibírnak, a férfiak lelke egy idő után megkövesedik és lassan ugyan, de túljut a legnagyobb csapásokon is.

Az ember megy a sodrással és a változó világ hullámai úgy dobálják az élet piciny csónakját, ahogy az meg van írva.

A gyerekek szeretete és ragaszkodása nagyon erős, és bármilyen akadállyal megbirkózik.

Amerika, a fene nagy nemzeti érzés. Illúzió az egész. Hatalmas kocsik, partyk, miegymás. De a felszín alatt ez az ország is velejéig romlott.

Vannak emberek, akik haláluk után nem halnak meg igazán, mert a testüket elhagyja a lelkük, de nem tudnak bejutni sem a mennyországba, sem pedig a pokolba, hanem megrekednek a két világ között. Végül is egy kicsit még itt vannak, egy kicsit a másik két helyen, de még sincsenek igazából sehol.

A véletlen a Jóisten művészneve.

Bízzál bennem! Csak két szó, semmi több, csak két szó. De milyen szó? Még külön kikérjük magunknak a bizalmat, elvárjuk, hogy megbízzanak bennünk, és utána szemrebbenés nélkül hazudunk tovább.

A szerelem elmúlik, és felváltja valami sokkal fontosabb, ami egy életre szól; a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés. Amikor ő már én vagyok, én pedig ő. Engedve, hogy a másik bennünk éljen. A megnyugtató tudat, hogy együtt, egy életen át, kölcsönösen kiegészítve a másikat, kimondva vagy csak befejezve helyette a mondatokat, támogatva, kitartva, bízva, szeretve.

Téged minden alkalommal tökéletesnek látlak. Ragyogsz, és a fényed mindent felmelegít, a mosolyod pedig elűzi a fárasztó stresszes gondolatokat.

A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők működnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.

A férfi és nő barátságában talán épp az a legcsodálatosabb, hogy időnként a korlátok ledőlhetnek.

Mindig lesznek olyanok, akiknek mankó kell az élethez, és kell a tudat, hogy nem lesz ezzel vége, és van valami a halál után. Valahol mindegyik vallási útkeresésnek, kapaszkodónak ez a gyökere: a buddhista például újjászületik, a keresztény meg a Mennyországba megy, az iszlám hívőt, öngyilkos merénylőt még hetven szűz is várja, és mindenki a sajátját gondolja igaznak. Ez már magában erősen megkérdőjelezne bennem dolgokat.

Az életben a boldogsághoz kell egy kis őrültség. A bátorságnak köszönhetően tartalmasabb élet vár az emberre. A félelem legyőzése kapu egy teljesebb és szabadabb élethez. Szóval előre kell nézni, és menni.