A végtelen ott kezdődik
amikor
kezünkkel elérjük a csillagokat
és észrevesszük hogy nem lettünk
nagyobbak.
Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!
A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.
Olyan légvárakat építettem, hogy még romjaikkal is megelégednék.
A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.
Az ember kösse meg a kezét, csakis így eresztheti szabadjára a képzeletét.
Nem az egész földet foglaljuk el, hanem csak egy lábnyomnyit, nem a hegyet, csak képét a szemünkben, nem a tengert, csak mozgékony erejét és felszínének tükröződéseit. Semmi nem a miénk, csak a látszat, ezért ragaszkodunk hozzá oly erősen.
Ha az ember azt játssza mindig, hogy ő is egy film szereplője, akkor sosem kell azzal foglalkoznia, hogy papírból vannak-e a falak, a kaja műanyag-e, és hogy a szavak, amelyeket kimond, azok tényleg a sajátjai-e.
Sokan vannak, akik őszintén azt hiszik, hogy lelket láttak maguk előtt a külső világban, holott az csupán az agyukban villódzó belső kép volt.
A remény nem más, mint a képzelőerő állhatatossága.
Vállamon ezzel az élettel, és annyi másikkal a fejemben, összehúzom magamon testemet.
Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, s ha én ugyanakkor azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.
Vallás, illúzió és álom szükséges kábítószer az ember számára. Ha nem lenne hitünk... sötét lenne a világ!
Mit számít az igazság? Régen halott ismerősök, ha egyáltalában tovább élnek az emlékezetünkben, amúgy is képzeletté lesznek.
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.