Bámulatos dolog ez a zsírkréta. Némi kőolajalapú viasz, festék, kötőanyag - igazán nem nagy dolog, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a képze­letet.

A helyhez kötöttség felszabadítja a fantáziát. Az ember szabadon csaponghat.

Pszichiáter kezére került, s az fölfigyelt szerteburjánzó, regényes fantáziavilágára, valamint arra is, hogy ő ugyan nem hajlandó megkülönböztetni a valót a képzelttől, lépten-nyomon mesélget magának, szépet, rútat, fehéret, feketét és ezerszínűt is, vagyis öngyógyító természet. Következőleg nincs szüksége elmészre.

Nagy hiba, ha egy alkotó kilép a maga titkos erődjéből. Az alkotók félénk, emberkerülő teremtmények, akik úgy vezekelnek a társadalmi élethez szükséges képességeik hiányáért, hogy képzeletbeli társasággal veszik körül magukat.

Különös, hogy még a legmerészebb fantázia is milyen közel jár a valósághoz! Bár ha jól meggondoljuk, nincs ebben semmi csodálatos, hiszen a legfantasztikusabb elképzelés is csak a valóságon alapul, tekintve, hogy a valóságon kívül semmi kiindulópontja nem lehet az embernek.

Két lehetőség van: vagy azért találunk ki történeteket, hogy eltereljük a figyelmünket a világról - és ezzel együtt a dolgok valódi természetéről -, vagy azért, hogy magyarázatokat kreáljunk magunknak a világ működéséről.

Ijesztő, hogy mindenki azt állítja, nem felejt, de valójában mindig csak a saját fantazmagóriájára emlékszik vissza. Mindenesetre mindig valamilyen tényre épít a fantázia.

A hazugság becstelen dolog. A fantáziálás viszont színesebbé teszi az életet.

Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám... Mert a valóság csak akkor gyönyör, ha azt az álmok szövik. Mindent elhittem magamnak, mindenüvé követtem magamat azzal a stiláris képességgel s engedelmes hűséggel, ahogy az ember a vágyait tudja követni, a vágyait a nyomorban, a gondolatok szárnyán. Amennyire szenvedtem a valóságban, éppannyira boldog is voltam a képzeletem világában, mert a szenvedés csak addig számít, amíg fel nem váltja egy illúzió.

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.

Ha az ember nagyon akar valamit hinni, akkor el is hiszi. Újraírhatja gondolatban az életét.

Meglátod
egyszer kőbe vésem arcod
metsző élű pillantásaimmal.

A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának. Ezek a lehetőségek nem anyagi természetű lehetőségek, hanem abból a világlátásból fakadnak, amely a mesei és a gyermeki gondolkodást összeköti: miként a hős mindig több, mint mi magunk vagyunk, akképpen a világ is több, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle.

Vajon tudunk-e teremteni egy olyan tulipáncsokrot, amely sosem volt még? Mondjuk, egy olyat, amelyben egyetlen szárról tizenhét különböző tulipán nyílik, és mindegyik tulipán kelyhében egy gyűszűnyi aranymadár énekel? A fantázia segítségével széttörhetők a tapasztalás és a gondolkodás sémái, megláthatók, megteremthetők és megtapasztalhatók olyan világok, amelyek mindennapi körülmények között nem érzékelhetők.

A képzelet tere nemcsak a vizuális képzeleté, hanem olyan tér is, ahol szagolunk, hallunk, mozgásokat észlelünk. Minél több "észlelőcsatornát" használtunk ebben a "képalakításban", annál elevenebb lesz a képzelet tere, annál élőbbnek érezzük benne magunkat.