A szemnek láthatatlan
De száz meg száz alakban
Érzékelhető
Az eltűnő időben is
Ott van ő.

Semmi sincs, ami be tudná tölteni az emberi szívben tátongó ürességet, csak Isten. Nincs más megoldás a háborúkra, előítéletekre és igazságtalanságokra; csak Isten. Nincs semmilyen kielégülés, amely csillapítani tudná az emberi test sóvárgását, csak Isten. Nem ad igazi gyógyulást a megtört szívűeknek, a magányosoknak és a kétségbeesetteknek, csak Isten. Nincs más fordulópont, amely kiszabadíthatná az embert züllöttségéből, csak Isten. Nincs más szabadulás függőségből, bánatból, csak Isten.

Az isten szerelmére, gyermek! Mit értesz azon, hogy "nem tudod, hogyan kell szeretni"? Azt hiszed, tudja bármelyikünk is?! Azt képzeled, az emberek valaha is tennének bármit is, ha megvárnák, míg megtudják, hogyan kell szeretni?! Azt hiszed, csinálnának gyereket, főznének ebédet, elvetnék a magot, vagy könyvet írnának, vagy akármit? Gondolod, hogy egyáltalán felkelnének az ágyból, ha arra várnának, hogy tudják, hogyan kell szeretni... Egyedül Isten tudja, hogyan kell szeretni, kölyök. Mi, többiek csak ügyes imitátorok vagyunk.

Amit a szerelem elkezd, azt csak Isten végezheti be.

Az Úrnak megvannak a maga módszerei, és tudja, mi a célja ezzel a néppel, az ő munkája az, hogy felébressze őket, és készen álljanak elfogadni az ő kegyelmét.

A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs,
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.

A szeretet örökké él, nincs kezdete, nincs vége... a szeretet révén ismeri meg az ember az Istent és emelkedik fel az égig.

Ha azt kérdezed, micsoda az Isten, akkor tudok válaszolni: tekints körbe, nézd meg jól a virágokat, a fákat, az állatokat és az embereket, akkor megtudod, micsoda az Isten. Mindaz a csoda, ami él és meghal, ami szaporodik, maga a természet, mind maga az Isten. Mindezt olyannak teremtette, amilyen; nem kell, hogy más elképzelésed legyen róla.

Azt hiszem, Isten azért "beszél hozzám saját magamon keresztül", mert mielőtt az embereket kiküldi a világba, mindenkinek ad egy darabkát önmagából. Ez az a darabka, mely az emberben megkülönbözteti a jót és a rosszat, és amely megválaszolja kérdéseiket. Ez a darabka éppen úgy a természethez tartozik, mint a virágok növekedése és a madarak éneke.

Nagyon veszélyes a valóságot keresni. Ezt már a Bibliában is leírták: aki meglátja az Istent, meghal. Isten rettenetes. Istent csak közvetve lehet érezni, közvetlenül kivágja a biztosítékot.

A természet ismerete az út a Teremtő nagyságának a csodálásához, mert általa Isten fenségének igazi szemléltetőeszköze tárul elénk. A természet törvényei és a természeti jelenségek ismerete nélkül az emberi elme kudarcba fullad azon próbálkozásánál, amikor a Teremtő nagyságát és kifürkészhetetlen bölcsességét akarja elképzelni.

Az emberek komiszak egymással, de ez nem Isten baja. Szabadnak teremtette az embert. Az örömük és a fájdalmuk nem függ össze a jó és a rossz tulajdonságainkkal.

Isten a könnyben elcsöpög,
elhágy engemet vakmerőn,
lázas burokban hömpölyög
világgá tárult hómezőn.

Isten ismeri a szívünk kéréseit.

Isten nem felejt. Egyfolytában azzal áltat, hogy elfelejtette, és onnan támad, ahonnan a legkevésbé számítasz rá.