Kegyelmes Isten, kinek kezében
életemet adtam,
Viseld gondomot, vezérld utamot,
mert csak rád maradtam.

Isten fogalma roppant bonyolult valami, nem azonos a simogató jó pásztorral, mégis jó érzés hinni benne.

Isten tök más karakter lehet, mint akinek mi, emberek hisszük, és hittük az elmúlt évezredek során.

Ha a kívánságlista szerint haladnánk, akkor hamar fölszámolnánk az embert, minek a test, a toka, a ráncok, minek a zakón a svejfolás, minek a részletek, micsodába a részletekkel, sőt nem is kéne az egyes ember, mire jó egy Einstein meg egy Varga Zoltán külön, legyen egyben minden, egy egységes létezés... És félő, akkor azt neveznék Istennek.

Az ember ne keverje össze az emberi elképzeléseit Istennel. Isten nem látható képen, Isten hallható szóban. Mik tehát a legitim Isten-képek? Minden elképzelés és gondolat, mely felfoghatóvá teszi, hogy ő felfoghatatlan.

Istennek nincs vallása.

Nem hiszek Istenben, csak félem az Istent.

Az evangéliumok ábrázolása szerint Jézus egészen bizonyosan hitt az örökké tartó bűnhődésben, továbbá több helyen találkozunk a bosszúszomjas düh megnyilvánulásával azokkal az emberekkel szemben, akik nem hallgatták meg az ő prédikációit. Prédikátoroknál nem ritka az ilyen hozzáállás, a különleges kiválósággal azonban nehezen egyeztethető össze. Szókratésznál például nem találjuk meg ezt a hozzáállást. Szókratész igen szelíd és előzékeny volt azokhoz, akik nem akartak hallgatni rá; és szerintem ez a magatartás sokkal inkább méltó egy bölcshöz, mint az indulatoskodás.

Az isten: merőleges zuhanás tulajdon rettegésünkre, a kereső, de a reménytől meg nem tévesztett ember világába villámként becsapódó üdvösség, vigasztalan és szándékosan vigasztalhatatlan büszkeségünk azonnali eltörlése, az egyén mellékvágányra terelése, nyugtalanság híján tétlenségre ítélt lélek.

Isten nélkül a Föld nem kerek, hanem szögletes. Csupa hegyes sarok, csupa éles él. Az Isten teszi kerekké, simává.

Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betűkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit.

A szétszórtság az Istentől való eltávolodás tünete. Isten ugyanis a "középpontunkban" lakik. Mai világunk gondoskodik róla, hogy figyelmünket szétszórja, hogy sohase tudjuk meg, kik vagyunk, miért élünk és hová rohanunk.

Lelkünk valódi igazságát csak Ő ismeri, Isten, aki minden fejbe belelát! Aki ezt a sok fejet teremtette, ismeri lelkünk Tőle örökölt csodálatos varázshatalmát, és tudja, hogy mindegyikünkben gyári hiba van: nem fejünk van, hanem önfejünk.

Lelked mélyén - Isten országában - most is béke van. Csend. Nyugalom. És boldogság. Csak nem tudod megtalálni.

Azt szoktam mondani és írni, hogy "95 százalékos ateista vagyok", ami azonban a valóságban egyre fogyó százalékot, arányt jelent. Lehet, még egy-két év és elérem a 99 százalékot, netán a százat is. Az Isten választása a könnyebbik út, mindenben. A világ keletkezése, a természet működése, a kozmosz törvényei stb. témákban mindig egyszerűbb azt mondani: egy isten teremtette, ő igazgatja, az ő akaratát követve mennek a dolgok. Aki filozofikusabb alkat, sőt egyáltalán, gondolkodó ember, az ne menjen ezen a könnyebb úton.